2010. március 27., szombat

LÉBÖJT 2.NAP

Reggel kissé gyengén ébredtem (bár éjszaka is felébredtem egyszer, dolgozott a vesém), de fejfájás nélkül. Először kicsit féltem, hogy visszatér, aztán rájöttem, hogy nem jól programozok: arra kéne koncentrálnom, amit szretnék. És a fájdalom valóban elkerült egész nap. 
Vízivás után sétáltunk egy jót a kutyával, és én csak ezután kezdtem bele a böjti teendőkbe: kamillás beöntés, májtea fogyasztás, légzőgyakorlat, pihenés. 
Ezután egy kis karma jógát végeztem: bevállaltuk édesanyáméknál az ablakpucolást, nekem szerencsére csak a keretmosás maradt.
A délelőtt folyamán ittam 1,5 dl levet ugyanennyi vízzel higítva. 
Dél körül ledöltem egy májpakolással olvasni, amiből kétórás alvás lett. Meg voltam döbbenve, mikor 2-kor az órára néztem. De bizonyára szükségem volt rá, teljesen átbillentett, mert azóta kicsattanóan érzem magam. Előtte is jól voltam, de most teljesen más. Ittam még egy májvédő teát, aztán elindultunk Egerbe. Még egy séta,  száraz ledörzsölés, váltott vizes zuhany, majd egy vesetisztító tea és egy kiskanál méz után irány a színház. Tudom, hogy ez nem igazán böjti tevékenység, de már jó ideje megvettem a jegyeket a Tavaszi Fesztiválra, és ezek egyszeri előadások itt, Egerben, úgyhogy nem mondtam le róluk (még hétfőn és szerdán is lesz egy-egy). 
Egyébként azt gondolom, hogy közösségben, emberek között is megtarthatja befelé fordulását az ember. De valahogyan ez adja is magát, ha nincs bennünk ellenállás a böjttel szemben. 
Már élesednek a dolgok fizikai (illatok, ízek) és lelki síkon is. Valahogy máris érzem, milyen irányba visz a harmónia keresés. 
Bár verses kötetre készültem, egyelőre mégis Szepes Mária Mágiák könyve pottyant a kezembe a polcról, úgyhogy ezzel kezdtem az olvasást. 
A böjttel kapcsolatos könyveim: Rüdiger Dahlke: A tudatos böjtölés kézikönyve, Testi és lelki megtisztulás (itt társszerző:Doris Ehrenberger). Utóbbit még nem olvastam, de előbbi amilyen rövid, annyira praktikus. Számomra mindent tartalmaz, amire szükségem lehet, én ebből kezdtem pár évvel ezelőtt, és nagy segítséget nyújtott. Bár Szamóca megvette ennek bővített változatát, talán jövőre beszerzem én is.
Napközben végeztem két kísérletet: a vizeletem ph-ja olyan savas volt, mint még soha! Gondolom, dolgozik a vesém rendesen. A szájüregem ph-ja azonban lúgos kémhatású volt. Egyéb tünetem azonban nincsen. Ezzel a ténnyel igyekszem megnyugtatni magam, hogy azért csak kellőképpen figyelek az egészségemre.
Már most úgy érzem, hogy hamar elröppen ez a néhány nap. Pedig én nem szeretném, ha csak úgy elszállna. Még sosem böjtöltem, úgy, hogy valaki szinte folyamatosan velem legyen. De szerencsére ez sem okoz gondot.
Lassan elérkezik a Húsvét is, erre is szeretnék lelkileg felkészülni.


2 megjegyzés:

Szamóca írta...

Norka, jó olvasni, hogy te is jól vagy és minden rendben. ;-)
Ez a ph teszt nagyon jó ötlet volt, honnan szedtél lakmuszpapírt? Gyógyszertárból?
Nekem is az az érzésem, hogy nagyon gyorsan telik az idő. Hihetetlen, hogy már a 3. napnál tartunk!

Norka írta...

Ez a lakmuszpapír az Innerlight-tól van (a ph csodás zöld lötyis cég), de szerintem patikában is lehet kapni.