A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KENCÉK. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KENCÉK. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 20., kedd

TEKERCS, KORA TAVASZI ÉS MEGHÍVÓ

A levegőben érezni már a tavasz illatát, a napocska már fnoman melegíti a bőrünket, de a primőrökre azért még várni kell egy kicsit. Épphogy elkezdtük a kerti munkákat, úgyhogy  beszerzési forrás egyelőre még mindig a biopiac. Szerencsére zöldekből télen sem volt hiány, de most már változik a kínálat, és egyidejüleg a szervezet igényei is. Nekem reggel, délben, este is jöhet akár valami zöld leveles fogás, legyen az turmix, leves, saláta vagy pesto.
A tekercsek is még “porondon” vannak, egyszerű, könnyen és élvezettel fogyasztható, számtalan módon variálható.


Hozzávalók:
Vajretek
Sárgarépa
Cékla
Karalábé
Tormalevél
spenót

Nori algalap 

Aszalt zöldséglap: •• 
remek alapanyag a zöldséglé préselés után megmaradó pép. Sütőtökből, céklábó, répából, csicsókából is készíthetjük. 1 liter zöldséglé pépjéből több lapot is készíthetünk, amelyek becsomagolva jól lehet tárolni akár néhán hónapon keresztül is.
1 bögre őrölt lenmag (lehetőleg frissen őröljük)
fűszerek
1-2 ek méz vagy 
néhány szem datolya (ezek segítik a lap rugalmasságát megőrizni, és jól kiegészítik az ízhatást)

Tyúkhúr pesto:
Tyúkhúr
Vajretek zöldje
Mángold
Olíva olaj
Himalája só
Fenyőmag (lehetőleg nem kínai)
Nemes élesztőpehely

Elkészítés:
A zöldségeket tisztítsuk meg, majd vágjuk csíkokra, a tormalevelet tépkedjük apró darabokra.
Ha van sushi tekerő alátétünk, használhatjuk a tekeréshez. Fényes oldalával lefelé terítsünk le egy vágódeszkára egy nori lapot. Erre tegyünk egy, a nori lapszéltében végig érő, hosszában felét befedő zöldséglapot. Erre jönnek az egész spenót levelek, 3-4 darab a nori lap teljes szélességében úgy, hogy fedjék egymást egy kicsit. Ezt követik a csíkokra vágott -vagy akárt reszelt- zöldségek, majd a pesto.

Most jön a tekerés:
Ezt picit nehéz szavakba önteni. Megfogjuk a nori lap töltelékkel felhalmozott oldalának két végét úgy, hogy hüvelykujjunk alulra, tehát a nori lap -illetve a tekerő alátét- alá kerüljön, míg a többi négy ujjunk a felső, töltelékes oldalra. Elkezdjük tekerni a töltelékes lapokat oly módon, hogy a hüvelykujj segítségével a lap széleit befelé forgatjuk. Kis gyakorlást igényel, míg ráérzünk a technikára, mellyel teljesen feszesre készíthetjük a tekercset, de kitartás, a sushi szakácsok hosszú évekig tanulják tudományukat, és nekünk most nem is az a lényeg, hogy profi tekercseket készítsünk.
Ha a hozzánk közelebbi , tekerni kezdett oldal körbeér, itt kell még egy picit feszítenünk a lapokon, innentől már egyszerűbb a tekerés. A lap végén vizes ujjal húzzunk egy vizes csíkot, ezzel tapasztjuk rá a nori szélét a tekercsre. Nem baj, ha oldalt kilóg, vagy kihullik egy kis töltelék, inkább töltsük meg a széleket is rendesen, így lesz egyenletes a tekercsünk. A szeletelés két feltétele a feszes tekercs és egy szuper, éles kés.

Arra az esetre, ha nem ábrázolnám elég vizuálisan, íme egy sushi-s videó:

Sushi tekerés


Zöldséglap készítése:
A zöldségpépet egynemüsítjük pl turmixgépben, majd keverjünk bele fűszereket ízlés szerint, a lenmagot és a mézet vagy az aprított datolyát.
Az így kapott masszát az aszaló tapadásmentes lapjaira kenjük kb 4-5 mm vastagságban. Addig aszaljuk, míg lehúzható lesz a tapadásmentes lapról (kb.4-5 óra). Ezután megfordítjuk és már csak a rácson aszaljuk tovább, de csak addig, amíg még hajlítható (kb.2 óra), mert ha túlszárad, akkor törhető lesz, így akár chips-ként is fogyaszthatjuk :)
Ezeket a lapokat negyedeljük és ez kerül majd a tekercsekbe.

Pesto elkészítése:
A megmosott, eltépkedett zöldeket a többi hozzávalóval aprítóban vagy turmixgépben darabosra aprítjuk, úgy hogy azért kenhető állagú legyen.



Ezen kívül szeretnélek következő vacsoránkra invitálni benneteket, íme a kedvcsináló menü:


Mentás édeskömény és retek saláta 

Tavaszi ‘erőleves'
Medvehagymás gombás pite friss zöldekkel

Szilva-ravioli fahéjkrémmel 

'Petit fours'



Jelentkezésedet várjuk emailben, további részletek itt:
facebook

és itt:

ÉletKonyha

http://eletkonyha.hu/


2011. szeptember 19., hétfő

VASÁRNAPI EBÉD (nem éppen klasszikus)

Ági látogatott meg minket a hétvégén. Dolgozgattunk és emellett dőzsöltünk is egy kicsit.




A napot egy őszi tisztító turmix-szal kezdtük:

2 adaghoz

3 bögre szőlő (mi a saját saszlánkat használtuk)
1 bögre friss vgy aszalt füge (most volt isteni friss a piacon)
2/3 bögre víz
vanília
1 ek virágpor
fahéj

Mindent turmixolunk, a magok miatt jó alaposan.
Forrás:
Raw food real world c. könyv


Salik, krémek, kukorica kréker

 A káposzta salátához:
1/3 db Fejes saláta
Olíva olaj,
Citromlé
Himalaya só
fekete hagymamag
Aszalt dió
aszalt meggy
Köménymag
egy csipet fahéj

 A pari salátához:
Koktél paradicsom
uborka
hidegen sajtolt napraforgó olaj
Tamari szója szósz
Cayenne bors

Berta egy másodpercre sem hagyott minket békén. Mindig csak a játék... : )

 Paradicsom krém:

25 dkg koktél paradicsom
1 db datolya
Ezt csak össze kell turmixolni. Ehhez legfontosabb a friss, házi paradicsom :)

2011. június 1., szerda

PAPRIKAKRÉM ZSÁZSÁVAL

Ez egy nagyon egyszerű kis krém napkekszre kenhető vagy zöldségekkel is fogyasztható, de  szerintem kenyéren is megállja a helyét.


20 dkg hántolt napraforgómag
1 db nagyobb, piros színű kaliforniai paprika
1 gerezd fokhagyma
1 tk pirospaprika
1 ek citromlé
Himalaya só
petrezselyemzöld
zsázsa csíra

A magokat érdemes beáztatni (bár én ezt most kihagytam).
A paprikát összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a többi összetevőt a zöldeket kivéve, és mindent összeturmixolunk. Gondolom aprító gépben egyszerűbb, de nekem ilyenem nincs. Az aprított petrezselymet és a csírát ezután keverjük a krémbe.
Legjobb, ha frissen készítjük, 1-2 napig hűtőben tárolhatjuk.

2011. január 12., szerda

CALZONE, NYERSEN

A The sunny raw kitchen című blogon, Carmella receptjének egyből elcsábultam.
A receptben szereplő arányokat én megfeleztem, és az itthon található alapanyagok szerint módosítottam. A csíráztatás és aszalás miatt egy kicsit időigényes, de megéri elkészíteni, a párom teljesen odavolt érte. Laktató, finom, és ha néha pizzára vagy ilyesmire vágynánk, tényleg teljes mértékben kielégíthetjük sóvárgásunkat. Persze ez nem csak egy telefonhívás, vagy egy ugrás a sarki pizzázóig, de készíthetünk egyszerre nagyobb adagot, lefagyaszthatjuk, vagy elészíthetjük csak a tésztát, és ezt is tárolhatjuk későbbi felhasználásig, amikor csak feltétekkel gazdagítva pizzaként is fogyasztható. Ilyen nyers pizzalap recept persze rengeteg variáció szerint készülhet, ez egy szerencsésebb, kevésbbé zsíros változat. (Íme egy régebbi,  olajos magos recept, ebből egy kis méretű lap is bőven elegendő volt.)


A tészta hozzávalói (az én változatom):


2     bögre hajdina csíra3/4  bögre áztatott lenmag
1db sárgarépa
1db kisebb zellergumó1 gerezd fokhagyma1 tk kurkuma
2ek szárított zellerzöld (természetesen lehet friss is, de nekem most ez volt itthon)1tk Himalaya só

"Sajt" réteg:


1/3 bögre áztatott kesudió
2/3 bögre áztatott (és szárított) dió
kevés tamari szójaszósz
citromlé

Paradicsomos réteg:


2/3 bögre aszalt paradicsom (az enyém már eleve zöldfűszerekkel lett megaszalva, de ezek pótolhatóak az elkészítésnél is)
1/3 bögre szárított gomba (én szegfűgombát használtam)

Zöldségek (összesen kb 2 bögrényi):


sárgarépa
cékla
spaghetti tök
zeller
bazsalikom
fokhagyma
olíva és tökmagolaj 
Himalaya só
citromlé


Elkészítés:
Carmella-tól eltérően én teljesen egyneművé turmixoltam a tészta összetevőit. Ha van aprítód, célszerűbb azzal készíteni. Először a zöldségeket aprítottam fel egy kicsit, majd hozzáadtam a többi anyagot, és tésztává turmixoltam őket.  
Az aszaló tapadásmentes lapjaira két félkör alakban kiterítettem a tésztát, kb fél cm vastagságban. Ezután 4 órát aszaltam a bűvös 41fokon (Carmella itt leírja kísérletezéseit a hőfokokkal kapcsolatban, és van egy elég alapos bejegyzése az Excalibur aszalóról és általában az aszalásról, hőfokokról, ami nem csak a 41fokos, enzim megőrzési kulcs hőmérsékletre tér ki, hanem technikai információkat is ad a célszerűség és gazdaságosság jegyében). Ezután óvatosan megfordítottam, lehúztam róla a tapadásmentes lapot, majd további kb. 1 órát aszaltam. 
Eközben elkészülhetnek a töltelékek:
Az aszalt paradicsom olajába áztattam a gombát, majd kb 1/2 óra múlva leöntöttem a bő olajat (ez mehet a zöldségekre), kicsit össze aprítottam őket a turmixgépben. A "sajt" összetevőit is darabosra törtem. Kenhető lett, de nem massza jellegű. A zöldségeket felkockáztam (kb. 5x5 mm), majd a pari és gomba olajával illetve egy kis tökmagolajjal valamint a többi ízesítővel összekevertem.



Kiválasztottam a picit kisebbnek tűnő tésztalapot. Erre elsőként a magkeveréket kentem, majd ezen oszlattam el a gombás, paradicsomos réteget.  Erre kerültek a zöldségek (a hátramaradó olajat, ami időközben összegyűlt a zöldséges tál alján, azt nem tettem hozzá). A másik tésztát ráhelyeztem a zöldségekre, és összedolgoztam a széleket. Ezt segíthetjük azzal, hogy bevizezzük egy kicsit, és akkor könnyebben összetapadnak a szélek, illetve a tésztát szétnyomkodhatjuk egy kicsit, és a belül lévő még nedves tésztarészek segítségével is végrehajthajuk ezt a műveletet. Arra törekedjünk, hogy őrizzük meg a tészta épségét.
Ezután még legalább egy éjsazkán át aszaljuk.
Az aszalóból kiemelve, szeletelve még melegen fogyaszthatjuk, de persze hidegen is biztosan finom. 
Rögtönöztem hozzá egy kis pesto-félét az itthon talált alapanyagokból. Nem akartam túl zsírosat, magosat, így született ez:

néhány szem brazil dió
1/3 bögre aszalt paradicsom
1/3 bögre mungóbab csíra (ezt jó alaposan öblítsük le, ezt megelőzően akár apríthatjuk is egy kicsit, így jobban kioldódik a keményítő tartalma, amely ízben sem túl kellemes)
kis Himalaya só
citromlé
rukkola
víz
rakhatunk bele kevés csípőset is, ha szeretnénk.



Nem turmixoltam teljesen homogénre, nagyon finom lett a calzone-val.





2010. augusztus 19., csütörtök

MIGNON A "CANAPÉ-N"

Nem , nem történt baleset. Csak játszom a szavakkal. Kissé elmaradoztam, ilyen ez a nyár. Mozgalmas, fordulatokkal teli.. Egyelőre képlékeny dolgok vesznek körül, de mintha elindult volna egy áramlat: kezdenek testet ölteni a gondolataim, vágyaim.

A canapé és a mignon hétfőn készült egy kis ízelítő gyanánt, a harmadik a sorban egy orgonás pisztácia puding lett. Azért fogalmazok úgy, hogy lett, mert először egy pisztácia tejet szerettem volna készíteni a tavasszal szüretelt, szárított orgonával, de találtam egy nagyon szép kis tálkát, amiről úgy gondoltam, hogy muszáj valami krémet tálalnom bele, így lett a tejből puding. A feszített tempó miatt azonban csak a néhány kép készült.




Menjük sorba!
Mi is az a canapé? Itt mesél a Wikipedia, angolul. Röviden egyfajta falatka, amit party-kon, italok kísérőjéül szoktak felszolgálni. Pici, dekoratív finomság. Az én canapé-mat egyébként szendvicsnek is nevezhetnénk, ha nagyobb cukkíniből szeljük a szeleteket.

Immár el is árultam, hogy ez egy cukkínis falatka. 
A cukkínit vékonyan felkarikázzuk, majd megkenjük a következő zsályás fehérrépa krémmel:
Nyers fehérrépa (5-6 zsenge szárból kb egy 3 dl-es tálkára elég krémet kapunk
2-3 cl extra szűz olívaolaj
3-5 db zsálya levél
kb 2 paradicsom kinyomkodott leve (én koktélpariból csináltam. Félbevágjuk a parikat, és mint a citromét, kinyomkodjuk a levét. Nem baj, ha belemegy a magja, a lényeg az az, hogy ne színezzük meg a krémet a paradicsom színanyagával) 
1 kevés vaníliás só (természetesen vanília nélkül is megteszi, de úgy éreztem a vanília szépen kiegészíti a zsályát)

Ezeket az alapanyagokat turmix- vagy aprítógépben pépesítjük. Megkenjük vele az alsó szeleteket.
Kápia paprikából kis szeleteket vágunk. Én egy-egy háromszöget vágtam, ami elöl-hátul kilógott a szendvicskéből. Ha van éles késünk, ügyesen levágjuk a héját. Ráhelyezzük a megkent lapokra, erre is kenünk egy kevés krémet, mellé rakhatunk egy darabka madársalátát, majd jöhet a felső szeletke. Erre tornyoztam még egy kis csírát, és kész. Szép és finom! Egyszerű vendégváró, vagy könnyű vacsora is lehet.



A pisztácia pudinggal hezitáltam, mert a sok kóstolgatás és enyhe stressz hatására reggel, a "premier" előtt már egyáltalán nem éreztem ízeket. A nem létező véletlenek egybeesésének köszönhetően, éppen hétfőn nyitotta meg kapuit egykori pesti jóga tanárom új stúdiója, és én reggel el is mentem egy kicsit meditálni és jógázni. (ajánlom figyelmetekbe a Purnam Jóga és Selfness Stúdiót  !)

1/2 csésze nyers pisztácia ( a beszerzés helyéről később!!)
1/2 csésze víz
1 csipet (vaníliás) só
1 tk szárított orgona (levendulával is el tudom képzelni)
2-3 tk napraforgó méz (friss, Perkátáról a rokonoktól :) )
1 tk útifű maghéjpor

Mindent összeturmixolhatunk. Hűtsük le egy kicsit, ezalatt az útifű is megduzzad, kialakul a pudingos állag. Kis tálkákba adagoljuk, megszórhatjuk szárított virágokkal, vagy ahogyan én tettem: aszalt, ropogós hajdinacsírával. 

Végül pedig,

A bazsalikomos - szedres mignon!

Ez már leheletnyit könnyebb tésztájú, mint az első variációk, de a többi részen még nem variáltam, nem akartam elvéteni.
Bár mindkét édesség gazdag olajos mavakban, most biztosra akartam menni, és tudtam, hogy ezeknek a legelvetemültebb :)) mindenevő sem tud ellenállni. Tulajdonképpen kis kóstoló adagokat készítettem, pont ebédidőben történt a nagy bemutatkozás, így nem okozott gondot a gazdag beltartalom.

"Tészta"
2 bögre áztatott dió
1 bögre aszalt füge 
1 csipet só
 késhegynyi ceyloni fahéj
1/2 bögre aszalt hajdina csíra

A diót a fügével és az ízesítőkkel aprítjuk, de lehetőleg ne legyen túl pépes. Annyira legyen darabos, hogy már össze lehessen gyúrni. Ebbe keverjük a hajdina szemeket. Isteni fügénk volt otthon! Párom szülei hozták Horvátországból. Kicsik, puhák és világosak voltak.
 Kétfelé osztjuk a masszánkat. Egy folpack-kal kibélelt doboz alján egyenletesen szétnyomkodjuk a féladag tésztát. Hűtőbe tesszük.

A krémhez

2 bögre áztatott kesudió 
1 1/5-2 bögre szeder
kb 8 levél bazsalikom
2 ek napraforgó méz
1 csipet fahéj
1csipet vaníliás só

Mindent turmixolunk, majd a dobozba nyomkodott tésztára simítjuk a kapott krémünket. Fagyasztóba tesszük, míg meg nem szilárdul annyira, hogy a második réteg tésztát is rá tudjuk nyomkodni a krémre. Ez kb 2 -3 óra.
Ha készen vagyunk a sütivel, fóliástul kiemeljük a dobozból, és éles késsel kis kockákra vágjuk. Én kb 3*3 cm-es négyzetrács mentén daraboltam.



Jöhet az utolsó pacsmagolás: a csokimáz!
1 bögre nyers kakaóvaj és 
kb 1/5 bögre nyers kakaópor (beszerzésük következik)
kb 3 ek méz
1 csipet só

A kakaóvajat meleg vízfürdőben felolvasztjuk, majd lekeverjük benne a kakaóport, mézet. Azért írtam kb-i mennyiséget a kakaóporra, mert én egy már kakaóporral elkevert kakaóvajat vásároltam, és még raktam is hozzá, így egy kicsit megszenvedtem vele. Ráadásul nem akart működni a tűzhelyem (mint útólag kiderült, gyerekzár volt rajta, de már olyan rég használtam ezt a lakást...), így a sütőben melegítgetten a vizet. 
A lényeg az, hogy elég sűrű lett a masszám, de így gyorsan ment a mártás. Megszórtam a mignonokat egy kis kakaótörettel, majd beraktam őket a hűtőbe. Csodás, bársonyos csokimázt kaptam.


Ha nem akarjuk egyszerre elfogyasztani az egészet, akkor a még mártatlan kockákat mélyhűtőben is tárolhatjuk egy darabig

Itt most nem kísérleteztem könnyebb variációval, mert biztosra akartam menni. Ráadásul úgy egy hete kipróbáltam egy zöld diós változatot, ahol banánt is használtam a magok mellett, de az olyan gelly lett, és nem ízlett. A szederrel talán jó lett volna, de majd legközelebb.

Az anyagok beszerzését interneten végeztem. De visszaugrok egy kicsit az időben. Néhány héttel ezelőtt Joan van Rooijen, a Napeledel című könyv szerzje járt itt Egerben, és tartott egy kis bemutatót egy kellemes vasárnapon. Nagyon örülök, hogy megismertem, és remélem, találkozunk még a jövőben. Finom dolgokat készítettünk, sok érdekességet tudhattunk meg tőle az étkezéssel kapcsolatban. Tőle kaptam meg egy holland cég nevét, amelynek oldaláról nagyon érdekes, nálunk még alig kapható dolgokat lehet kapni, s bár nem olcsón, de megfizethető áron. Ezek egyébként sem mindennapi étkezéseink alapanyagai, talán érdemes az olykor elkészítendő különlegességekhez  különleges alapanyagokat felhasználni. Innen tehát a

nyers pisztácia,

 kakaóvaj

 és por, 

 a babtöret,

valamint nemes élesztő pehely,
a B12 pótlása végett. Erről is sok szó esett Joan látogatása alkalmával.

Régóta kerülöm az élesztő minden formáját (eltekintve egy-két kivételes fogyasztástól). Joan elmondta, hogy a Hippokratész Intézet legújabb kutatásai azt igazolták, hogy a B12 nem található meg az algákban. Annak egy analógját tartalmazzák az algák, ami inkább előnytelen hatását fejti ki a várttal szemben. Így marad az élesztő, vagy tabletta forma. Elmesélte, hogy az Intézetnek pl. van egy nagyon drága terméke, amit a földből vonnak ki.
Az élő ételek között is találkozunk pl. sörélesztővel a receptekben, de annyira tetszett ennek a nemes élesztőnek az illata, hogy úgy döntöttem, kísérletezek vele. Ennek segítségével elérhetünk egy nagyon kellemes sajtos ízt, akár kifejezetten nyers sajt készítésnél, vagy öntetek, szószok készítésénél is. Nem mintha úgy érezném, hogy hiányzik az egykor úgy imádott élelmiszer, de változatossá tehetjük az ízeket, miközben pótolhatjuk a szervezet számára szükséges B12 vitamint.
Most csak a csomagolások lefényképezésére volt időm, de igyekszem majd pótolni a bejegyzést az anyagokról készült képekkel.
A cég elérhetősége itt található.

Tartozom egy köszönet nyilvánítással An-nak! Timivel néhány hónapja együtt (már megint) nyertünk An receptversenyén. Bevallom, már el is felejtettem a fődíjat, mikor -most már szintén vagy egy hónapja- megérkezett a díj: egy csomag hántolatlan kendermag, és a csodaszép fejdísz illetve kitűző. (Itt tartozom még egy képpel.) Valóban meghatódtam, mert nagyon szép ajándékot kaptunk! Nagyon köszönöm neked An! Nem ígérem, de kalkuláljunk úgy, hogy még idén készítek majd egy recept összeállítást a kendermag felhasználási lehetőségeit kiaknázandó.

2010. július 22., csütörtök

30 LETTEM!

Tegnapelőtt betöltöttem a 30-at! Ebből az alkalomból két dologgal is megajándékozom magam: Elhagyom a maradék tejterméket is az étrendemből. Ez többnyire nem önmagában, hanem bizonyos ételekhez adott tejszármazékokat jelent. De most teljes szabadságomban meghúzom a vonalat és nem élek többé állati eredetű élelmiszerekkel.
A másik ajándékomon sokat gondolkodtam. Van-e rá időm, szükségem van-e rá egyáltalán. Végül úgy döntöttem, hogy belevágok. Elkezdek egy angol nyelvű blogot nyers és vegán ételekről és csak úgy az életről. http://alovelyplanet.blogspot.com/ A bejegyzések nem szinkronban szerepelnek majd a két blogon, így érdemes ezt is nézegetni. Az első bejegyzés kivételesen azonos, az alkalmora való tekintettel. 
Nektek pedig néhány recept, amelyek a vasárnapi családi összejövetelen debütáltak nem kis sikerrel. Első ötletem az volt, hogy lesokkolom a vendégeket, és csak nyers, élő ételeket fognak kapni. De végül megenyhült a szívem, de csupán azért, mert a családom is mindig gondol rám, és kapok valami külön ételt. Így egy kellemes grillezés lett a buliból salátával, padlizsánkrémmel, cukkíni pesto-val, krékerrel és házi kenyerekkel. És persze isteni desszertekkel!



Olívás kenyér szárított paradicsommal:

kb. 75 dkg fehérliszt
kb. 25 dkg rizsliszt
1 cs. sűtőpor (foszfátmentes)
Himalája só
10-15 dkg darabolt vagy szeletelt fekete olívabogyó
5-10 dkg szárított paradicsom
1 dl extraszűz olívaolaj
Tisztított víz



Először a száraz alapanyagokat keverjük össze, majd ezt összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Olajjal kikent formába tesszük a téstát és kb 1-1 1/2 óra alatt a sütő középső szintjén készre sütjük.

Zöldfűszeres-fokhagymás kenyér fenyőmaggal

kb. 75 dkg fehér liszt
kb. 25 dkg rizsliszt
2 cs. sütőpor
Himalája só
1/2 fej aprytott vagy szeletelt fokhagyma
5 dkg fenyőmag
sok zöldfűszer: petrezselyem, bazsalikom, zsálya, rozmaring, kakukkfű.



A fenti recepthez hasonlóan összeállítjuk a tésztát, két bagettet formálunk belőle és ugyanúgy sütjük mint az olívásat.



Paprikás kréker

Ezt a receptet Golubkától kaptam, és mivel egy könyvben szerepelt email-ben küldte el nekem. Ha érdekel, írj, és elküldöm a magyar fordítással együtt! Érdemes kipróbálni!



Cukkíni pesto

2 közepes cukkíni
1/2 gerezs fokhagyma
1 bögre áztatott olajos mag (én mandulát és brazil diót használtam)
sok petrezselyem és menta
Himalaya só
1/2 citrom és 1/2 lime héja
kevés citromlé
kevés extra szűz olíva olaj

A cukkínit aprítóban daraboltam. Ugyanezt tettem a magokkal. A zöldeket az olajjal szintén felaprítottam, akárcsak a fokhagymát. Minden hozzávalót összekevertem a fűszerekkel együtt. Nagyon kellemes frissítő ízhatású krékerre, kenyérre, zöldségekkel.



Padlizsánkrém

2 db közepes padlizsán
1 db kaliforniai paprika
1 db nagyobb paradicsom
1/2 fej vöröshagyma
1 fej újfokhagyma
olíva olaj
Himaya só
1 csipet bors

A padlizsánokat kb 1 óra alatt héjastúl puhára sütöttem a sütőben. Hagytam kihűlni, majd lehúztam a héját. Pürésítettem. Az olajon megpirítottam a hagymát, rádobtam a kockára vágott paprikát. Néhány perc után ezt követte a paradicsom, majd az aprított fokhagyma. Belekevertem a padlizsánt, fűszereztem, ízesítettem, majd néhány alapos keverés után késszé nyilvánítottam. Estére lehűlt, imádták. Én is!




Nyári saláta

Ez egy egyszerű vegyes saláta volt cukorsalátával (kicsit vastagabbak és kesernyésebbek a levelei a fejesénél), parival, paprikával friss ubival. Az olíva olajon, citromleven kívül kivételsen kevés sót (saliba nem szoktam) és -a salilevél kesernyésségét enyhítendő- vörösáfonya szörpöt adtam az öntethez. Ez kissé édesen fanyarrá tette a salit.


Desszert gyanánt nem egy tortát, hanem két ízben sok kicsit csináltam:
Csokis-málnás

6 db kis tortácskához 8egyébként bőven elég egy fél egy főre, legközelebb kisebb formákat csinálok)
1 bögre áztatott dió
1/2 bögre akác méz
2 marék mazsola
1 bögre hajdina csíra liszt (a kétnapos csírákat megaszaltam, majd porítottam)
3-4 ek kakaó
1/2 tk őrölt szegfűszeg
1/2 tk őrölt fahéj

A diót és a mazsolát aprítottam annyira, hogy már ne legyen a massza darabos, de túl pépes sem. Belekevertem a mézet, a fűszereket, majd a lisztet. A folpack-kal kibélelt formákba nyomkodtam a hat felé elosztott 'tésztát'. Míg a krém elkészült, a fagyasztóban hűsöltek. Ezeket nyugodtan el lehet készíteni előre is, a mélyhűtőben jól érzik magukat egy darabig.

A krémhez:
2 db avokádó*
1 db banán
kakaó
őrölt gyömbér
1 kg málna
kevés akácméz 
1 tábla magas kakaótartalmú étcsokoládé (az adalékanyagmenteset ajánlom, én most 70%-os Lindt-et használtam)

Az avokádót és a banánt össze turmixoltam a kakaóval, gyömbérrel. A málnát néhány órára betettem az aszalóba, hogy ne legyen olyan lédús. Isteni illat terjengett a konyhában! Kár, hogy az nem fért bele a sütibe:((. Összeturmixoltam, de ez nem szükséges, mert aztán úgy döntöttem, hogy átpasszírozom a magok miatt. Tehát elegendő egyből átpasszírozni. Ezt a finom málnakrémet beleforgattam a csokikrémbe. Ezzel az isteni (vagy ördögi?) töltelékkel öntöttük fel a formákat, friss málnával és apróra vágott csokival díszítettük. (A többesszám segítő édesanyámat és nővérkémet jelöli).

*Sokszor hallok avokádóval kapcsolatos kudarcélményekről. A vásárláshoz a következőket javaslom. Kapható néhány helyen már étkezésre azonnal alkalmas avokádó. Ha ilyenhez nem jutunk -ez a gyakoribb-, akkor teljesen ép gyümölcsöket válasszunk. A keménység nem probléma. Én azért lehetőleg nem kőkeményet szoktam venni, de keményet. Szobahőmérsékleten néhány nap vagy egy hét alatt megpuhul. Ha nem akarom azonnal felhasználni, beteszem a hűtőbe. Itt is eláll még néhány napig. 
Azt tudjuk, hogy nagyon gazdag zsiradék tartalommal rendelkezik, ezért ne vigyük túlzásba. Néha azonban egy-egy ilyen desszert talán megengedhető.



Őszibarackos kókuszos lime-os "tésztával"

A tésztához :
1 bögre áztatott kesudió
2 bögre kókuszreszelék
1/2 bögre akácméz
1 bögre hajdinacsíra liszt
1 db lime héja reszelve

A kesut a kókusszal aprítjuk, majd hozzá keverjük a többi hozzávalót. Az előzőhöz hasonlóan készítjük elő a tortácskákat.

A krémhez:
1 kg fehér húsú őszíbarack
2-4 ek útifű maghéjpor

A díszítéshez áfonya és menta

A barackot megháhoztam, és pürésítettem. Belekevertem a sűrításre szolgáló útifű maghéjport -ami mellesleg remek étkezési rost. Miután ez a rostanyag megszívva magát besűrítette a barackpürét, bele töltöttük a formákba. Díszítés és kész!
Ezt is mindenki boldogan eszegette.


Készítettem egy isteni körtés citromfű fagyit is, de ezt elfelejtettem felkínálni a vendégeknek. Kár, mert szerintem nagyon finom lett.

2 bögre áztatott kesudió
1 bögre friss körtelé (egészen apró körtécskéket kaptunk egy kolléganőnktől, és hirtelen nem is tudtam, mi lesz vele. Aztán kipattant a fejemből:))
sok friss citromfű
1/4-1/2 bögre akácméz
1tk vanília kivonat
1 rúd vanília magjai
1/4 bögre kókuszolaj

Az olaj kivételével mindent turmixolunk. A megolvasztott kókuszt ekkor adjuk hozzá, és átforgatjuk a masszát ezzel is. Na itt jött a technika! Akinek fagyigépe van, semmi gond, készítse el a szokásos módon. Anélkül sincs gond, mert betesszük a fagyasztóba, és gyakori átkevergetés mellett szépen megfagy. Én azonban kaptam kölcsön egy Fábry show-ba illő kelet-német műkincset.


Ebbe az ufóba töltöttem a kis csodakrémemet, amit miután behelyezünk a fagyasztóba, rázárjuk az ajtót és bedugjuk a konektorba. És így döngicsélt az ndk-s ufó egészen addig, amíg vagy megfagyott -szinte előbb mint a fagyi-, vagy csak nem bírta tovább keverni a masszát. A ényeg, hogy a fagylalt isteni lett!



Minden jól sikerült, nagyon kellemes esténk volt, mediterrán hangulatban a kertben, kellemes helyi borokkal -egy kellemes szlovén roseval kiegészítve.

Egyetlen gondom ezekkel az édességekkel, hogy igen zsírosak. Mivel étkezésem nagy részét nekem is zöldség gyümölcs alkotja, nem hogy kívánnám a sok olajos magot, inkább még nehezebbenek érzem. Ezért használtam az avokádó mellett banánt, a tésztákba pedig hajdinát is. De még mindig érdemes kísérletezni a könnyebb változatokon. 

Berta pedig egy éves lett!

2010. július 7., szerda

A BŐSÉG ZAVARA

Ha tv-t nem is nézünk, a rádióban mást sem hallani, mint hogy válság van, ráadásul az időjárás sem kedvez a termelőknek, rajtuk keresztül pedig a fogyasztóknak, feldolgozóknák stb. Beindult a dominó. Bár nekem vannak elképzeléseim a magyarázatot illetően, sokan talán meg is lincselnének érte. De azért én vállalom magam. 
Én úgy látom ezeket az eseményeket, mint a körforgás részei. Nincs mit tenni. Ha nem tiszteljük Földanyánkat, és tömjük, mint a libát, ne csodálkozzunk, hogy megtelik, és kiköpi a felesleget. Természetesen sajnálom a természeti jelenségeket elszenvedőket, de a természetet még úgy. Kegyetlen egy faj vagyunk. Szó szerint szőnyeg alá seperjük a szemetünket. Eszméletlen, hogy mennyire nem akarunk szembe nézni a tényekkel. 
A mostani eseményeket pedig úgy érzem a túltermelés, a harácsolás, habzsolás, kapzsiság szüleményei. A Föld már nem akar többet adni, mint amire szükségünk van. Be kellene látnunk végre, hogy drasztikus változtatásokat kell tennünk életvitelünkben. Én nem hiszek a rossz dolgokban. Abban hiszek, hogy minden esemény tanulásra sarkall. Minden történés egy lecke. De az ember az egyetlen faj ezen a Földön, amely szereti áthárítani a felelősséget, és megkérdőjelezni akár az isteni létezését. 
Hogy kerül a gasztro témák közé ez a gondolatsor? Nagyon szorosan kapcsolódik a kettő, mert életvitelünk egyik fontos része a táplálkozás. Két oldalról is közelíthetünk: az ételeink megválasztásával is fontos döntéseket hozunk, melyek komoly következményekkel járnak környezetünket illetően. Honnan szerezzük be alap-, nyersanyagainkat, mik ezek a nyersanyagok, hogyan, milyen körülmények között állították elő, hogyan  vannak csomagolva, hogyan készítjük és fogyasztjuk el az ételeket. Másrészről önmagunk szellemi-testi-lelki fejlődése is függ étkezésünk szellemiségétől.



Mikor a cím megfogalmazódott, akkor kissé könnyedebb témára gondoltam, dehát így alakult. Ki kellett írnom magamból.  

Először a piaci és kerti áru-áradatra gondoltam, mert most hirtelen annyiféle finomság kapható, hogy nehéz beosztani, mit is vegyek két fő részére, pazarolni nem szeretek. (Ez a bőség az "összefutott" termési időszaknak is köszönhető, amint a rádióban hallottam)
A széles kínálat eredményeképpen pedig sokféle dolgot készítettem az elmúlt napokban. Fantasztikus volt olyan fogásokat összehozni és elfogyasztani, melyek csak saját és a szomszéd terméséből készültek. 
Álljon itt néhány:

Hideg uborkaleves

Az a helyzet, hogy elfelejtettem leírni az anyaghányadokat. Gyorsan elfogyott. Kellemes hűsítő a nagy melegben. Tettem bele uborkát, édeskömény zöldet (de kaporral biztosan még jobb, az nem volt otthon), kevés Himalája sót. A fokhagymát most egy kicsit lepirítottam. Ezeket turmixoltam össze egy kevés vízzel, de uborkalével is lehet, belekevertem néhány csepp olíva olajat, fekete szezámmagot és egy kevés kókusztejet. Az édeskömény zöldjét össze aprítottuk és az is utólag került a levesbe. Lehűtés után fogyasztható.

Bazsalikomos dinnyesaláta sóska öntettel

Ahogy vasárnap reggel ránéztem a bazsalikomra az ablakban, egyből eszembe jutott a hűtőben várakozó görög dinnye. Ezután láttam Évánál a dinnyés saláta receptjét, úgyhogy én is bele vágtam. A dinnyét kockákra, a bazsalikomot apróra vágtam, majd összekevertem. 
Az öntethez 
friss sóskát 
reszelt -még Amalfiból átmenekített- narancs héját, 
bio citromhéjat, 
kevés olíva olajat és 
egy csipet sót turmixoltam. Akinek nagyon fanyar, adhat hozzá egy kis mézet. Nekem tökéletesen passzolt a mézédes dinnyéhez. 
Csinált már valaki dinnyekúrát? Én lehet hogy kipróbálok egy-két napot most.



Mentás meggy parfé
Imádom a meggyet. Jobban, mint a cseresznyét. A kert tele van mentával, gondoltam, összehozom a kettőt. 12 kis tortácskához (muffinforma is használható):
2 db banán
30 dkg meggy(maggal együtt)
néhány csepp vanília kivonat vagy valódi vanília
2 tk kókuszolaj olvasztva
1 marék áztatott dió
friss menta levelek

A magozott meggyet a banánnal és az olajon kívül minden hozzávalóval összeturmixoljuk. Beleforgatjuk a kókuszolajat is, majd formákba öntve kifagyasztjuk. Mentaöntettel, levelekkel tálalhatjuk, esetleg vanília krémmel.

Egy kis főtt étel:
Hideg mentás zöldborsó krémleves

1/2 kg zödborsó
zellerzöld, 
Himalája só
Fehér bors
Fokhagyma
Újhagyma
Friss menta
Olíva olaj

Olajon enyhén megpirítjuk az új-, majd a fokhagymát. Hozzá adjuk a borsót, fűszereket. Lefedve pároljuk kb. 5 percen át, majd felöntjük tisztított vízzel úgy, hogy ellepje a borsót. Hozzáadjuk a zöldfűszereket, és puhára főzzük a borsót. Hagyjuk lehűlni, majd összeturmixoljuk, hűtőbe tesszük. Mentával és olíva olajjal díszíthetjük.
Rókagombaragu Rizslepénnyel

Miután a PH csoda könyvet elolvastam, 3 évig nem ettem gombát, pedig nagyon szerettem azelőtt. Annyira csábítóak voltak a rókagomba halmok a piacon, hogy úgy döntöttem, mégiscsak veszek egy kicsit. 

Így készítettem el 2 személyre:

30 dkg rókagomba
2 db újhagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
zsályalevél
0,5 dl rose
Olíva olaj
Himalája só
Sáfrányos szeklice
Fehér bors

Az olajon kicsit lepároltam a felkarikázott újhagymát, fokhagymát, majd hozzá adtam a gombát és a só kivételével a fűszereket. Kb. 15-20 percig pároltam. A sót csak akkor adtam hozzá, amikor már elkészült, hogy ne eresszen levet a gomba.

A köret nagyon spontán született, de jól sikerült, Adrián teljesen el volt tőle ájulva, tényleg etette magát. 
1/4 kg rizsliszt (más nem lévén otthon)
3 cl olíva olaj
Himalája só
2 gerezd fokhagyma
kurkuma
1/4 csomagsütőpor (foszfátmentes)

A fentiekből víz hozzá adásával palacsinta tésztát készítünk, és azon mód meg is sütjük. 

Cukkíni pesto-val töltött tökvirág édeskömény salátával

A cukkíni virág is évek óta izgat, az olasz gasztronómia egyik kedvelt kuriózuma. Szedtem néhány tökvirágot, gondoltam most kipróbálom. A töltelék okozott egy kis fejtörést, de a szomszédasszony megoldotta: megajándékozott két szép cukkíni tökkel. Figyelmeztetett, hogy ezt nem lehet ám nyersen enni, dehát ezt nekem kár mondani. Különben sem értettem, miért ne lehetne. Aztán jött az ötlet: cukkíni pesto. Két változatot csináltam:

Korianderes:

1/2 közepes cukkíni
Zellerzöld
Korianderzöld
Fokhagyma
Újhagyma
Olíva olaj
Citromlé
Narancs olaj
Áztatott dió
Himalája só

Ezek együttesen aprításra kerültek, és már kész is volt az egyes számú töltelék.

Mentás:
A cukkíni másik fele
Zellerzöld
Friss menta
Fokhagyma
Olíva olaj
Citrom leve és húsa
Áztatott dió
Himalája só
Narancs olaj

Az eljárás ugyanaz.

A virágokat legcérszerűbb habzsákból tölteni, de mivel a pesto-k darabosak voltak, és csak néhány virágról volt szó, kiskanállal ügyeskedtem bele a tölteléket.

A salátához a friss, saját édesköményünket egyszerűen felszeleteltem, kis sárgarépát, mángoldot, a kömény zöldjét adtam hozzá, kevés olívát, citromlevet és szójaszószt csöpögtettem rá.
A maradék pesto-t krékerrel, kenyérrel is el lehet fogyasztani, ahogy mi is tettük.



Golubka biscotti-ja
A receptet megtaláljátok az oldalon, ha az angol miatt problémás, szívesen segítek. Isteni "hétköznapi keksz" helyettesítő!


(A bejegyzés megírása után olvastam egy újabb, "remek" találmányról, mely jégesők megelőzésére szolgálna -akár sms-sel is beindítható-  és amit Magyarországon tesztelnek. Erről vészjóslóan a Derült égből fasírt című animációs film jut eszembe. Csökönyösek vagyunk mi emberek, de talán nem reménytelenek)

2010. május 13., csütörtök

SZEGFŰGOMBA, HUMMUSZ, KERTECSKE...

A tavasz már csak ilyen. Nem csak a természet kapcsol teljes gőzerőre -naponta látjuk egyre csak burjánzani a növényzetet-, hanem körülöttünk is minden "beindul". Észre sem vesszük, és csak megyünk, tesszük a dolgunkat, mégis úgy tűnik, semmire sem jut idő. Pedig csak arról van szó, hogy kimerészkedve téli vackunkból egyre több a feladat. Az energiánk is több, az egy napba sűrített órák száma azonban sajnos nem változik. Így történhetett az is, hogy alig jutok gépközelbe. Az írnivaló viszont csak gyűlik, gyűlik.

Bele is csapok a közepébe.



Miután néhány évvel ezelőtt elolvastam a Ph csoda című könyvet, teljesen lemondtam az általam addig imádott gombákról. Érdekes, nem okozott nehézséget. Egyébként mindig is inkább a vadon termő gombákat kedveltem.
Az elmúlt időszakban az élő ételes forrásokat böngészve rengeteg gombás ételre leltem, kissé meghökkenve. Úgy gondoltam, egyszer-egyszer én is beilleszthetem a hétköznapokba, belehalni csak nem fogok (persze gombája válogatja :)). Túrázásra nem volt alkalmunk, így a piacon vettem egy kis szegfűgombát.

Mindenképpen valami aszalt dologra gondoltam, nemrégiban vettem egy csodálatos könyvet Matthew Kenney  -től, amiben sok gombás megoldás van. Amit innen kölcsönöztem, az annyi, hogy bepácoltam a gombát. Hogy mibe, az valami spontán suggalatra jött:

1 ek reszelt gyömbér
1 db citrom reszelt héja
1 tk Tamari szójaszósz
3 ek extra szűz olíva olaj
1 tk aprított rozmaring
3 csipet vaníliás só (ez tengeri só -fleur de sel- vaníliamagokkal keverve, isteni!)

Mindezeket összeforgattam a kb 20-30 dkg tisztított szegfűgombával, majd 35°C-on kb 4 órán át aszaltam.
Pont azt kaptam, amit szerettem volna: egyik fűszer sem dominál, mind csak aláfestik a gomba bukéját mind illatban, mind pedig ízben. A vanília kellő édességet ad, ami szerintem nagyon passzol a gomba intenzivitásához, de a gyömbér és a citromhéj kellőképpen ellensúlyozza ezt. Megvan az egyensúly. A rozmaring csak plussz, de szintén csak aláfestés.

Szórható salátára, lehet vele pástétomot ízesíteni, gazdagítani, szórható tésztára -legyen az élő vagy pasta-, ha már itt tartunk gondolom egy rizottó sem sértődne meg, ha ezzel az ízorgiával adnánk meg a jellegét. Kevés is elég belőle, mert nagyon intenzív.

Hummuszt is készítettem sokadik alkalommal a napokban. Az utolsó, amit nyers csicseri csírából csináltam kicsit tömény volt a hüvelyes és borsófélék csírájára jellemző nyersességgel. Most úgy próbálkoztam, hogy a csírákat enyhén pároltam néhány percen át. Került még bele áztatott szezám, fokhagyma, szójaszósz, citromlé, cayenne bors, kurkuma és olíva olaj. Fényképre nem volt most lehetőségem:( A korianderzöld még hiányzik nekem belőle, de már úton vannak a kis aranyosak:


Én nem csinálom olyan krémesre a hummuszt, mint ahogyan azt sok helyen kóstolhatjuk, de csak azért, mert semmi kedvem annyi olajat bele tenni. Úgyhogy az enyém egy kicsitsűrűbb. Dehát ez már ízlés dolga.

Ha már földközelbe kerültünk, akkor megemlítem, hogy az elmúlt hetekben izgatottan vártuk, mi lesz az elvetett magvacskáinkkal. Íme:


Kakukkfű,



Levendula,


Spenót,


Édeskömény,


Fekete gyökér,


Mángold

A rukkolát alig vártam, tudtam, hogy az már szedhető lesz hétfőn, de sajnos a jég elverte az egészet. Jobban örülök, mintha valami rovar dézsmálta volna meg. Megvágtuk, és remélem néhány héten belül asztalra kerülhet :)
Sok minden van még a kertben, de azokat párom édesapja nevelgeti. 
A kis házikónk kertjének sztárja pedig:


A bodzafa!

Tavaly csupán néhány ernyőnyi bogyó volt rajta, most roskadozik a virágoktól, így azt találtuk ki, hogy félig megritkítjuk az ágakat több okból: a virágokat szeretném kiszárítani, illetve tervezek egy-két finomságot is:)
Így koncentráltabb lesz talán a megmaradt termés íze, tartalma, és az ágak is elbírják majd a súlyt.

Került még ebbe a kis kertbe néhány pari palánta is, csak hogy legyen reggelente frissen szedett, zamatos paradicsomunk. Koktél, korai, és sima, mezei parit ültettünk. Ezek még nem kerültek lencsevégre.

Ti hogy álltok kertészkedéssel? Akár teraszon, balkonon, konyha ablakban?  Én bármilyen tanácsot elfogadok, bár a környezetemben sok tapasztalt gazdálkodó van, minden ötletnek örülök.
Pesten is próbálkoztam anno, de igazából mindig ilyesmire vágytam. 
Láttatok már csicsókát ? Mármint magát az élő növényt? Mert az is került a kertbe, a szomszédtól, legközelebb lefényképezem.

Időközben a zsályás körtesali receptemet is elkészítettem, amit An receptversenyére küldtem.

  

Most hirtelen ennyi. Rengeteg gondolatom lenne még, de azt hiszem azt majd a következő bejegyzéshez kapcsolom. 
Szép napot Nektek!