VEGÁN KEMPINGEZÉS JAPÁNBAN 4.

VONATON BENTO-VAL, TAZAWAKO -A SEJTELMES TÓVIDÉK 

Mi is az a bento? Nagyon egyszerű: uzsonnás csomag. Azaz inkább ebéd. Löncsbox. A japánok kicsit kellemesebb körülmények között vonatoznak mint amit a mi mávunk (már nem is merem nagy betűkkel írni) biztosítani tudna, na persze megvan az ára. De esküszöm megéri!

A japánok enni is imádnak útközben -egyébként az utcán nem esznek-isznak. Minden peronon kis bódék tele hihetetlen nagy választékban összeállított ebédcsomagokkal. Gondolom, régen ezek helyén inkább kifőzdék lehettek, ahogy egy-két kisebb állomáson láttuk. Most már nagyon komoly ipara lehet ennek. Már a csomagolás is felér egy műalkotással, egyszerűen fáj kibontani. 

Én persze képes voltam össze gyűjtögetni a papírokat, de csak töredékét menekítettem át kis hazánkba, a súlylimit ugyebár... Egyébként már hosszú évek óta nem vagyok egy nagy gyűjtögető, de azért itt bele estem néhányszor a csapdába. 

És mit rejtenek ezek a dobozkák?

Közelebbről pedig:

Jó, tudom, hogy ez nem mind vegán, de az Út elején előre leszögeztem, hogy abból a belső indíttatásból, mely a vendéglátó szakmába is bele hajszolt engem, elég sok mindent meg fogok kóstolni. Igyekeztem átadni magam az országnak, a kultúrának.

Sokszor, pl. piacokon saját magunk állíthattuk össze ezeket a kis válogatásokat.

Pálcika, szójaszósz, szalvéta stb. Minden benne volt, amire szükségünk lehet. Ennek a sok csomagolásnak környezetbarát voltát azonban megkérdőjelezném. Töménytelen mennyiségű szemetet halmoznak fel ebben az országban. Újabb ellentét! Mert mindenütt szelektív hulladékgyűjtők, de talán csökkenthetnék a szemétgyártást... Volt egy-két morbid jelenetünk: kis boltocska, előtte teherautó járó motorral. Nem ül benne senki. Oldalán felirat: Mentsd meg a környezetet! Hasznosíts újra! Vagy valami ilyesmi. Kicsit disszonáns kép volt... Nálunk ezt persze lehet, hogy csak azért nem csinálják meg a sofőrök, mert mire kiérnének, addigra hűlt helye lenne az autónak.

Még egy nyitva hagyott kérdés: ÁNTSZ? HACCP? Ezek a nyers halak, tojásos cuccok nagyon tetszenének az itthoni ellenőröknek. Zárójelben csak annyit, tapasztalatból, hogy szerintem nagyon sok sebből vérzik a HACCP. Na mindegy. Ez már egy másik történet lehetne.

A vonaton egyébként a légi utaskísérőkhöz hasonlatos hölgyek fullosan felszerelt büfékocsikból kínálgatták portékájukat. Több sikerrel, mint hazai, kevésbé színvonalas bevásárlókocsi szerű masinájukat tologató kollégáik. De volt még a vonaton telefonfülke, italautomata, külön mosdók, öltöző fülke, pissoire. Őrület! Bár ha belegondolunk, hogy  szupergyors vonataikkal a japánok akár több száz km-re is eljárhatnak dolgozni naponta, akkor mindez indokolt.

De haladjunk is egy kicsit. Asahidake-tól Sapporo-n keresztül vissza vonatoztunk a fő szigetre, Honshu-ra. Itt kisebb program változtatás következett a rossz idő miatt, így kihagytunk egy állomást, és a Tazawa tó felé vettük az irányt. 

Sehol egy lélek...

 Találtunk egy kellemes kis kempinget -azért az üres kempingeknek is van előnye: szabadon válogathattunk a helyek közül,

 saját 10 wc-s mellékhelyiségünk és zuhanyzónk volt (a felbukkanó bogarak esetén azonnal új fülkébe rohanhattam). 

Ez egy tipikus jelenet. Nem nyugszik:)

És itt már grillezünk.

 Igen egyszerű a vacsora:

Krumpli, hagyma, és a tőlem talán már megszokott Hokkaido tök grillezve, pari, és a tényleg isteni Kirin  sör. 

Volt aznap este egy vicces köröm, mert szerényen csak egy-egy sört vettünk. Automata úgyis van mindenütt. Az volt is. A tó környékén szállodák, bazársor, minden volt -persze minden zárva még. Megszámoltam a néhány km2-en belül található automaták számát, volt vagy 25. Cigaretta, üdítő, fagyi stb. De sör nem volt, sőt, találtam egy nyitva lévő Ryokan-t (ez egy hagyományos japán szálláshely), még nekik sem volt. Gondolom, valami hatóság által szabályozott italértékesítésről lehetett szó, de legalább józanok maradtunk:)

A másnapi borús, ködös idő miatt töröltük a tervezett tó körüli kirándulást, az onsenezést (fürdőzést) választottuk. Itt is rengeteg fürdő található az erdőkben, mi egy olyat választottunk, ami egyébként elég ritka: szabadtéri (ofuro) és koedukált (kunyoku) fürdő. Kivételesen nem volt túl tiszta az épület, erős illatosító szagával próbálták elnyomni a japánok nagy szenvedélyének, a dohányzásnak maradványait.

De a fürdő élménye kárpótolt mindenért...

Most már nem halogathatom a fürdőzés szertartásának dicsőítését.
Az talán nem újdonság, hogy Japán, hozzánk hasonlóan termálvíz nagyhatalom. Gondolom a sziget fiatalságának köszönhető ez a sok, felszín közeli forrás és gyógyvíz. A japánok életének szerves részét képezi ez a meditatív jellegű tevékenység. Ahol nincs onsen, ott van közfürdő. A szabályok pedig ugyanazok: a férfiak és a nők érkezéskor cipőjüktől megválva felkeresik a számukra kijelölt öltözőt. Ezt szerencsére színkód is jelzi (a jól bevált piros-lányok- és kék-fiúk- színekkel). Itt levetkőzünk, kosarakba, vagy modernebb megoldásokat kedvelő helyeken zárható szekrényekbe helyezzük el a holminkat. Amire szükségünk van, mindössze egy kicsiny törülköző. Nem, ezzel nem takargatni fogjuk magunkat, bár koedukált fürdőkben esetleg elfogadható az ilyesmi. Ezzel fogjuk lesúrolni a testünket.
Először tehát egy kis sámlin lezuhanyozunk a tükör előtt, majd törülközőnkkel és a rendelkezésre álló tisztálkodó szerekkel alaposan tisztára súroljuk magunkat. Törülközőnket kiöblíthetjük a sámlikhoz tartozó fadézsákban.
Ez a tisztálkodás nagyon fontos és alapos. Nem egy olyan ötperces kis zuhany amit reggel munkába menet előtt iktatunk be, csak hogy végre kibírjuk már nyitni a szemünket. Láttam olyan hölgyet, aki az én fürdőben tartózkodásom alatt, ami kb 40-50 perc volt, mást sem csinált, mint habosan súrolta a testét. Sajnos nem derült ki számomra, hogy milyen indíttatásból próbált minél több bőrrétegétől megszabadulni. Eleinte igen nehezemre esett húzni az időt. Figyeltem az asszonyokat, lányokat -na persze óvatosan, nehogy félre értsenek-, hogy mit és hogyan csinálnak. Többször is belekezdtem testem végig súrolásába, csakhogy ne maradjak szégyenben, hogy olyan gyorsan végzek. Aztán persze beleszerettem ebbe a meditációba, melyben csak önmagával, fizikai megtisztításával foglalkozik az ember. Tükörbe néz. Szembesül fizikai valójával. Nincs takaró ruhanemű sem smink, nem számít, hogy meztelen idegenek veszik körül. Tisztelettel bánunk testtünkkel és ezáltal lelkünkkel, szellemünkkel. Megszerethetjük magunkat, ha eddig esetleg nem sikerült volna.

Ezután kiöblített törülközőnket összehajtogatva a fejünkre helyezzük, és ekkor már beléphetünk a medencébe. Hajunk szigorúan kívül kell, hogy maradjon. Ülünk. Nézelődünk. Behúnyt szemmel meditálunk. Átadjuk magunkat mindennek, vagy a Mindennek, az Egységnek. A szabadtéri fürdők sokat segítenek ebben csodálatos, a medence fölé hajoló fáikkal, a környező növényzettel és a madárcsicsergéssel. A levegő pedig kristályosan tiszta: minden egyes belélegzésével átmossa sejtjeink legmélyebb zugát is. Ragyogóvá tesz.
Izgalmas egység érzetet ad a nőkkel ez az együttlét. Európaiként sokszor úgy éreztem magam mint egy semmit sem tudó taknyos. Sehol sem vagyunk mélységeinket tekintve. Lehetnénk, de itt nyugaton kicsit más irányt vettek a dolgok. Ott valahogy érezni a gyökereket.

Rengeteg szálláshely rendelkezik saját forrással és onsennel. Még hostelekben is előfordult, az volt ám az igazi!

Érdekes teát vettem itt: cseresznyefa virágból. Ajándékba is hoztam, de egyet megtartottam. Nagyon vártam már a megfelelő pillanatot, hogy megkóstoljam, ezt a látszatra cukrozott különlegességet. 

Áldom a hatodik érzékem, hogy már jónéhány hónappal haza érkezésünk után azért csak utána néztem, mégis hogyan kell elkészíteni ezt a teát. Így ugyanis még időben kiderült: ezt az italt üdvözlő italként szokták felszolgálni a teaházba érkezéskor. Ez pedig nem más, mint SÓS cseresznyefa virág tea!!!

Én tényleg nyitott vagyok sok mindenre (eddig még csak a bogarakat hagytam ki az életemből, azt hiszem, bár azok meg is bosszulták magukat), de ez elsőre kissé furcsa volt. Nehezen is csúszott. Áztatási időről nem is találtam infót. Azt gondoltam, a virágnak több, de a sónak kevesebb időre lenne szüksége. Akkor valahogy félre tettem a csomagot, hátha megemésztem a párosítást.

A napokban jött el az ideje. A képek is most készültek. Bár inkább pí vízből szeretek teát készíteni, most lúgos vizünk volt itthon. Kellemes volt. Hiába, ehhez is fel kell nőni. Meg kell érni mindenre. Még egy sós virág teára is meg lehet érni. Aztán pedig meg kell érteni. Ha ez megtörténik, majd versbe foglalom. Rajta vagyok az ügyön:)

(A csésze történetéről később)

A sejtelmekről még egy szót sem ejtettem. A japán mesevilág- akárcsak más népeké- nagyon gazdag. Különleges hangulatuk van ezeknek a történeteknek. Van egy gyerekkori mesekönyvem (amit most a 4,5 éves keresztfiamnak olvasgattam, és nagyon tetszett neki), Táró kalandjai. Mindig is furcsa érzéssel töltött el ez a történet, amit a nővérem olvasott fel nekem. Itt, a Tazawako-nál ezek az érzések éledtek fel újra. A misztikumot a környékről szóló legenda szolgáltatja: Takko Hime, a fiatal lány hogy táplálja szépségét, egyre csak vizet ivott. Annyit ivott a helyi vizekből, hogy sárkánnyá változott. Ezen átalakulás során jött létre a Tazawako.

Hachirotaro (!a taró, Táró fiút jelent) miután elfogyasztott egy halat, nagyon megszomjazott. Hát ívott a helyi forrásból. S lám-lám, ő is sárkánnyá változott. E folyamat közepette pedig megszületett a közeli Towada tó. Hachirotaro bele szeretett a sárkánylányba. A fáma szerint gyakori légyottjaiknak köszönhető az a természeti jelenség, miszerint a Tazawako nem fagy be telente.

Ők lennének a sárkányok? Engem inkább Mohácsra emlékeztetnek

Ez is kicsit hosszú lett. Így lassan haladunk, de kár lenne bármit is kihagyni belőle. Annyit újítottam, hogy a helységeket belinkelem a google térképen, így jobban követhető az útvonal. Az előző részekben is megteszem ezt majd visszamenőleg.
Remélem jól szórakoztok továbbra is! Igyekszem majd kicsit sűrűbben írni a folytatásokat. Vsakhát a konyha is csábít ugyebár:)

Írjatok, ha van vélemény, gondolat!