A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 1., péntek

BONBON VARIÁCIÓK

Ezeket a kis csokifalatokat ajándékba készítettük. S bár kicsit időigényes, mégis egyszerű és szórakoztató nem beszélve a lehetőségek végtelen tárházáról, melyben válogathatunk a nekünk tetsző ízesítő anyagok között.
Alap recept:
40 dkg étcsokoládé (mi Szerencsit használtunk)
3 dl tejszín
15 dkg porcukor

A csokoládét a tejszínnel felolvasztjuk, majd belekeverjük a cukrot. A masszát 1 órára hűtőbe tesszük. Ezután töltsük a csokoládét egy habzsákba, majd sütőpapírra nyomjunk kis halmokat, vagy egyszerűbb módon hosszú csíkokat is formázhatunk, melyeket azután feldarabolhatunk kedvünk szerint. A formázott csokit még két órára hűtőbe tesszük. 

Ez alatt az idő alatt előkészíthetjük azokat az anyagokat, melyekbe beleforgatjuk majd a bonbonokat:
-holland kakaópor+ őrölt gyömbér
-pirított szezámmag+ matcha tea
-durvára tört jó minőségű kávébab+ barna cukor
-őrölt dió+ őrölt mandula, ehhez egy kis pohárba valamilyen finom szeszes ital, pl. Grand marnier vagy jó minőségű pálinka (ebbe mártva könnyebben feltapad a dió és a mandula)
-színes cukorgyöngyök (pl. Dr Oetker)

A bonbonokat beleforgatjuk a hozzávalókba, majd csomagoljuk. Mi egyszerűen kicsi, kivágott alufóliára helyeztük őket, ezt csavartuk a csokicsíkok köré. Kerülhetnek dobozba, vagy egy szép, kivágott kartonpapírra és fóliába, szalaggal átkötve.


SÜTŐTÖKÖS SZELETEK

Ismét a tök... Ígérem, idén más is szerephez jut!
Ez a sütemény nagyon hasonlít a talán ismertebb répatortához. A tojást egyelőre itt sem hagytam ki.

Hozzávalók kb. 36 szelethez:
A tésztához
250 ml oliva olaj
4 db tojás
250 g barna cukor, helyettesíthető steviaval
kb.  1/2 sütőtök sütőben megsütve
1 tk szódabikarbóna
1/2 tk. Himalája só
2 tk foszfátmentes sütőpor (DM-ben is kapható)
2 tk őrölt gyömbér
250 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

A mázhoz:
90 g krémsajt pl Philadelphia
6 ek. bio növényi margarin
100 g porcukor
Reszelt citromhéj, esetleg friss reszelt gyömbér

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. Egy nagy tálban verjük fel a tojást az olajjal, cukorral annyira, hogy krémes állagot kapjunk. Ebbe a krémbe a többi hozzávalót is. Töltsük a tésztát egy 30*20 cm-es margarinnal kikent formába.Süssük készre 20-25 perc alatt. Teljesen hűtsük le, majd kenjük rá a mázat. Ezt a következő módon készíthetjük el:
Gépi habverővel krémesre keverjük az összes hozzávalót.
Miután megkentük ezzel a kihűlt süteményt, megvárjuk, míg kissé megdermed, ezután szeletelhetjük

SÜTŐTÖKÖS - CSOKIS KEKSZ

Ránk köszöntött az új esztendő... Az ünnepek alatt hajlamosak vagyunk kicsit elengedni magunkat. Azt gondoljuk, ilyenkor lehet egy kicsit -vagy nagyon- többet enni, majd egy újévi fogadalom következményeként belefogunk az új év első diétájába. Sokan képesek megannyiszor vesszőt törni saját hátukon, amiért ismét  ilyen könnyelműen engedtek a csábításnak. Többet ér az egészségünk, melyre ilyenkor, ezekben a meghitt napokban kellene leginkább vigyáznunk. Lépjünk túl a konyhaajtó küszöbén, és próbáljuk meg felidézni, miről is szól ez a ünnep. Most sem késő, hisz minden nap lehet Karácsony.
Idén, azaz tavaly elmaradt a mézeskalács és a beigli, mással próbálkoztam. Mindennek nagy sikere volt. Ezek nagyon egyszerű receptek, és az év más időszakaiban is elkészíthetőek. Kivételt tettem, első próbálkozásra nem mertem kihagyni a tojást a receptből, de biztosan megoldható egy kis sütőpor helyettesítésével.

Hozzávalók 40-50 db-hoz:
250 g  teljes kiőrlésű tönkölyliszt
90 g zabpehely
1 tk szódabikarbóna
1 tk őrölt fahéj
125 g bio növényi margarin
Stevia, vagy 350 g barna cukor, esetleg mézzel is helyettesíthető (bár a méz nagyon nem szereti a 40°C feletti hőmérsékletet)
1 db tojás enyhén felverve
1/2 rúd vanília kikapart belseje
1/2 sütőtök (kisebb darab) sütőben megsütve
250 g étcsokoládé, jó minőségű

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. A tepsit kikenjük margarinnal. Egy tálban összekeverjük a lisztet, zabpelyhet, Szódabikarbónát és a fahéjat. A margarint a cukorral -amennyiben ezt választjuk édesítő anyagként- habosra keverjük. Ehhez adjuk a tojást és a vaníliát. Összedolgozzuk a száraz és nedves hozzávalókat a puhára sült, megpucolt, villával összetört sütőtököt is beleértve. Végül a tésztába forgatjuk a felaprított csokoládét is.
A sütőlemezre kis halmokat rakunk a tésztából helyet hagyva a térfogat növekedésnek. 20-25 perc alatt készre sütjük a kekszeket. Nagyon finomak! Miután kihűlt tárolhatjuk dobozban, hűvös helyen tárolva 1 hétig biztosan eláll.