2010. július 7., szerda

A BŐSÉG ZAVARA

Ha tv-t nem is nézünk, a rádióban mást sem hallani, mint hogy válság van, ráadásul az időjárás sem kedvez a termelőknek, rajtuk keresztül pedig a fogyasztóknak, feldolgozóknák stb. Beindult a dominó. Bár nekem vannak elképzeléseim a magyarázatot illetően, sokan talán meg is lincselnének érte. De azért én vállalom magam. 
Én úgy látom ezeket az eseményeket, mint a körforgás részei. Nincs mit tenni. Ha nem tiszteljük Földanyánkat, és tömjük, mint a libát, ne csodálkozzunk, hogy megtelik, és kiköpi a felesleget. Természetesen sajnálom a természeti jelenségeket elszenvedőket, de a természetet még úgy. Kegyetlen egy faj vagyunk. Szó szerint szőnyeg alá seperjük a szemetünket. Eszméletlen, hogy mennyire nem akarunk szembe nézni a tényekkel. 
A mostani eseményeket pedig úgy érzem a túltermelés, a harácsolás, habzsolás, kapzsiság szüleményei. A Föld már nem akar többet adni, mint amire szükségünk van. Be kellene látnunk végre, hogy drasztikus változtatásokat kell tennünk életvitelünkben. Én nem hiszek a rossz dolgokban. Abban hiszek, hogy minden esemény tanulásra sarkall. Minden történés egy lecke. De az ember az egyetlen faj ezen a Földön, amely szereti áthárítani a felelősséget, és megkérdőjelezni akár az isteni létezését. 
Hogy kerül a gasztro témák közé ez a gondolatsor? Nagyon szorosan kapcsolódik a kettő, mert életvitelünk egyik fontos része a táplálkozás. Két oldalról is közelíthetünk: az ételeink megválasztásával is fontos döntéseket hozunk, melyek komoly következményekkel járnak környezetünket illetően. Honnan szerezzük be alap-, nyersanyagainkat, mik ezek a nyersanyagok, hogyan, milyen körülmények között állították elő, hogyan  vannak csomagolva, hogyan készítjük és fogyasztjuk el az ételeket. Másrészről önmagunk szellemi-testi-lelki fejlődése is függ étkezésünk szellemiségétől.



Mikor a cím megfogalmazódott, akkor kissé könnyedebb témára gondoltam, dehát így alakult. Ki kellett írnom magamból.  

Először a piaci és kerti áru-áradatra gondoltam, mert most hirtelen annyiféle finomság kapható, hogy nehéz beosztani, mit is vegyek két fő részére, pazarolni nem szeretek. (Ez a bőség az "összefutott" termési időszaknak is köszönhető, amint a rádióban hallottam)
A széles kínálat eredményeképpen pedig sokféle dolgot készítettem az elmúlt napokban. Fantasztikus volt olyan fogásokat összehozni és elfogyasztani, melyek csak saját és a szomszéd terméséből készültek. 
Álljon itt néhány:

Hideg uborkaleves

Az a helyzet, hogy elfelejtettem leírni az anyaghányadokat. Gyorsan elfogyott. Kellemes hűsítő a nagy melegben. Tettem bele uborkát, édeskömény zöldet (de kaporral biztosan még jobb, az nem volt otthon), kevés Himalája sót. A fokhagymát most egy kicsit lepirítottam. Ezeket turmixoltam össze egy kevés vízzel, de uborkalével is lehet, belekevertem néhány csepp olíva olajat, fekete szezámmagot és egy kevés kókusztejet. Az édeskömény zöldjét össze aprítottuk és az is utólag került a levesbe. Lehűtés után fogyasztható.

Bazsalikomos dinnyesaláta sóska öntettel

Ahogy vasárnap reggel ránéztem a bazsalikomra az ablakban, egyből eszembe jutott a hűtőben várakozó görög dinnye. Ezután láttam Évánál a dinnyés saláta receptjét, úgyhogy én is bele vágtam. A dinnyét kockákra, a bazsalikomot apróra vágtam, majd összekevertem. 
Az öntethez 
friss sóskát 
reszelt -még Amalfiból átmenekített- narancs héját, 
bio citromhéjat, 
kevés olíva olajat és 
egy csipet sót turmixoltam. Akinek nagyon fanyar, adhat hozzá egy kis mézet. Nekem tökéletesen passzolt a mézédes dinnyéhez. 
Csinált már valaki dinnyekúrát? Én lehet hogy kipróbálok egy-két napot most.



Mentás meggy parfé
Imádom a meggyet. Jobban, mint a cseresznyét. A kert tele van mentával, gondoltam, összehozom a kettőt. 12 kis tortácskához (muffinforma is használható):
2 db banán
30 dkg meggy(maggal együtt)
néhány csepp vanília kivonat vagy valódi vanília
2 tk kókuszolaj olvasztva
1 marék áztatott dió
friss menta levelek

A magozott meggyet a banánnal és az olajon kívül minden hozzávalóval összeturmixoljuk. Beleforgatjuk a kókuszolajat is, majd formákba öntve kifagyasztjuk. Mentaöntettel, levelekkel tálalhatjuk, esetleg vanília krémmel.

Egy kis főtt étel:
Hideg mentás zöldborsó krémleves

1/2 kg zödborsó
zellerzöld, 
Himalája só
Fehér bors
Fokhagyma
Újhagyma
Friss menta
Olíva olaj

Olajon enyhén megpirítjuk az új-, majd a fokhagymát. Hozzá adjuk a borsót, fűszereket. Lefedve pároljuk kb. 5 percen át, majd felöntjük tisztított vízzel úgy, hogy ellepje a borsót. Hozzáadjuk a zöldfűszereket, és puhára főzzük a borsót. Hagyjuk lehűlni, majd összeturmixoljuk, hűtőbe tesszük. Mentával és olíva olajjal díszíthetjük.
Rókagombaragu Rizslepénnyel

Miután a PH csoda könyvet elolvastam, 3 évig nem ettem gombát, pedig nagyon szerettem azelőtt. Annyira csábítóak voltak a rókagomba halmok a piacon, hogy úgy döntöttem, mégiscsak veszek egy kicsit. 

Így készítettem el 2 személyre:

30 dkg rókagomba
2 db újhagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
zsályalevél
0,5 dl rose
Olíva olaj
Himalája só
Sáfrányos szeklice
Fehér bors

Az olajon kicsit lepároltam a felkarikázott újhagymát, fokhagymát, majd hozzá adtam a gombát és a só kivételével a fűszereket. Kb. 15-20 percig pároltam. A sót csak akkor adtam hozzá, amikor már elkészült, hogy ne eresszen levet a gomba.

A köret nagyon spontán született, de jól sikerült, Adrián teljesen el volt tőle ájulva, tényleg etette magát. 
1/4 kg rizsliszt (más nem lévén otthon)
3 cl olíva olaj
Himalája só
2 gerezd fokhagyma
kurkuma
1/4 csomagsütőpor (foszfátmentes)

A fentiekből víz hozzá adásával palacsinta tésztát készítünk, és azon mód meg is sütjük. 

Cukkíni pesto-val töltött tökvirág édeskömény salátával

A cukkíni virág is évek óta izgat, az olasz gasztronómia egyik kedvelt kuriózuma. Szedtem néhány tökvirágot, gondoltam most kipróbálom. A töltelék okozott egy kis fejtörést, de a szomszédasszony megoldotta: megajándékozott két szép cukkíni tökkel. Figyelmeztetett, hogy ezt nem lehet ám nyersen enni, dehát ezt nekem kár mondani. Különben sem értettem, miért ne lehetne. Aztán jött az ötlet: cukkíni pesto. Két változatot csináltam:

Korianderes:

1/2 közepes cukkíni
Zellerzöld
Korianderzöld
Fokhagyma
Újhagyma
Olíva olaj
Citromlé
Narancs olaj
Áztatott dió
Himalája só

Ezek együttesen aprításra kerültek, és már kész is volt az egyes számú töltelék.

Mentás:
A cukkíni másik fele
Zellerzöld
Friss menta
Fokhagyma
Olíva olaj
Citrom leve és húsa
Áztatott dió
Himalája só
Narancs olaj

Az eljárás ugyanaz.

A virágokat legcérszerűbb habzsákból tölteni, de mivel a pesto-k darabosak voltak, és csak néhány virágról volt szó, kiskanállal ügyeskedtem bele a tölteléket.

A salátához a friss, saját édesköményünket egyszerűen felszeleteltem, kis sárgarépát, mángoldot, a kömény zöldjét adtam hozzá, kevés olívát, citromlevet és szójaszószt csöpögtettem rá.
A maradék pesto-t krékerrel, kenyérrel is el lehet fogyasztani, ahogy mi is tettük.



Golubka biscotti-ja
A receptet megtaláljátok az oldalon, ha az angol miatt problémás, szívesen segítek. Isteni "hétköznapi keksz" helyettesítő!


(A bejegyzés megírása után olvastam egy újabb, "remek" találmányról, mely jégesők megelőzésére szolgálna -akár sms-sel is beindítható-  és amit Magyarországon tesztelnek. Erről vészjóslóan a Derült égből fasírt című animációs film jut eszembe. Csökönyösek vagyunk mi emberek, de talán nem reménytelenek)

4 megjegyzés:

Golubka írta...

Yay, you made the biscotti! They look good, I like the triangle shape. Did you like the taste?

Norka írta...

Welcome here! The biscottis are superb:) I changed a bit the fruits: instead of apricot I had sour cherries, gooseberries and peach. Thanks for the recipe!

Norka írta...

Oh! And I sprouted the poppy seed as well:)

Golubka írta...

Sounds divine. I wish we had sour cherries and gooseberries here!