VEGÁN KEMPINGEZÉS JAPÁNBAN 5.

TONO VÖLGY

Hiába, nem megy gyorsabban. Elnézéseteket kérem!

Induljunk tovább a Tazawako-tól Morioka-n keresztül Tono völgybe. Egy újabb, misztikus mesefigurákkal benépesített vidék. Ez a Kappák völgye.

Mesebeli zöld dombok között patak csordogál, az utat rizsföldek szegélyezik. Ez az otthona a különleges, szűretlen sake-nak, a Doburoku-nak, amely egy nagyon kellemes, likőrös jellegű -mind ízben mint sűrűségben- sake féle. Valamikor tilos volt ilyen italt forgalomba hozni, ma már helyi különlegességnek számít. Kár is lett volt süllyesztőbe dobni ezt a receptúrát.

Béke, csend, nyugalom. Ezt biztosan megtaláljuk ezen a vidéken. Mintha egy elfeledett, elvarázsolt kisvárosba csöppentünk volna.

Itt nem sikerült kempingeznünk. Egy fantasztikus hostelben találtunk szállást. A kissé fura házigazda végtelenül kedves volt, nagy pechünkre "kénytelenek" voltunk egy szobában aludni :)). (Többször is felmerült ez a kérdés, mert az ifjúsági szállókon sokszor nem volt két-, csak többágyas szoba, külön lányoknak és fiúknak, de természetesen nem balhéztunk, mikor a sors kegyeltjeiként egy szobában "kellett" eltöltenünk az éjszakát) A faszerkezetű ház ötvözte a hagyományos és modern japán építészet elemeit. Nagyon kellemes saját, forrásból táplálkozó fürdője volt,

kellemes fényes étkező, 

az elmaradhatatlan manga könyvtár, 

az emeleten pedig a "nappali", amely egy közös társalgó teafőzővel kialakítva, ahol ez a kedves háziúr esténként Tono legendáiról mesélt  vagy a vendégeknek, vagy a környékbeli gyerekeknek. Szerencsénk volt egy ilyen japán kis előadást meghallgatni, amit persze még csak véletlenül sem értettünk, második esténken viszont a kanji, azaz a japánok kínai eredetű, legbonyolultabb írásmód filozófiájáról kaptunk egy kis ismertetőt.

A neveknek pl. nagyon érdekes az értelmezése. Mert bár hangzás alapján lehet, hogy azonos két név, de az írott képjel máris árulkodik. Ezek általában fantázia nevek, a szülők elképzelése szerint Választhatnak jelentés, vagy a kanji vonásszámai alapján. Mert ezek jelenthetnek szerencsét vagy szerencsétlenséget. Olyan jelentésekkel bírnak, mint: Szárnyaló, Dobos ember, Erős stb. Ez különleges töltetet ad a léleknek azt hiszem. Bár a mi neveinknek is meg van a jelentésük, mi sokszor megfeledkezünk erről. Pedig szerintem ez a szó, a név jelentése által egy energia töltetet kap, melyet magunkon viselünk amíg csak használjuk nevünket. Ezért nem mindegy, hogy hogyan hívjuk, becézzük egymást.

Vissza kanyarodva Tono-hoz -csak gondoltam nem árt egy ilyen kis írásjel kitérő, hiszen annyiszor találkozunk ezekkel a jelekkel, most már tetoválásokon is egyre többször:

Milyen látnivalókat találhatunk itt ebben az álmos is völgyben? Van itt pl. egy csodálatos skanzen és arborétum   Furusato-ban , ahol az épületek régi funkcióin, egykori használati tárgyakon kívül egy-egy régi szokást is megismerhetünk. Látogatásunkkor éppen gyerekseregek lepték el a területet, de most kivételesen nem zavart a sok osztálykiránduló, hiszen nekünk ők is érdekesek voltak.

 A már korábban említett mochi (rizses édesség) elkészítésének titkát is kileshettük, sőt, Adrián ki is próbálhatta hogyan lesz a főtt rizsből tészta állagú massza.

Csodálatos templom komplexumot láthattunk. A város másik végén találtunk egy shinto szentélyt az Unedorishama szentélyt, melynél a szerelmes párok hagyják emlékül közös kívánságaikat, imáikat a szentély körüli madzagokra aggatva.

A gasztroszálat felkapva haladjunk tovább. Először is ámulatba ejtett a házinéni által készített reggeli. A nyugati felét (tojás, hús) Adriánnak adtam, a gőzölgő krémleves (egyik nap spenót, másik nap tök) és a házi joghurt  rebarbara dzsemmel ámulatba ejtett. Abban aztán minden szeretet benne volt. Csak úgy vibrált az energiától.

A skanzenben egy hagyományos vegetáriánus ebédet kaptunk: pirított onigiri zöldséglevessel.

Egyik este éttermet kerestünk. Mit csinál a turista? olyan hely uán kutat, ahol helyiek fogyasztanak, lehetőleg szürcsögve, mert itt bizony így fejezik ki megelégedettségüket a kedves vendégek. De a nagy ünnepi Arany hét után lévén sehol nem volt egy lélek sem. Ráböktünk egy helyre, beléptünk. Kongott az étterem az ürességtől, de nagyon kellemes volt a légkör. Egy lány és egy férfi tartózkodott itt, akik angolul egy kicsinyke szócskát sem tudtak. Így hamar előkerült a jól bevált japán szótárgép. Tulajdonképpen hal kategórián belül szabad kezet adtunk külföldi kollégánknak.

 Így elkészült egy sashimi tál tinta-, ton- és lepényhalból, a többit nem sikerült azonosítani. 

Mindehhez csak egy kis szójaszósz, wasabi, daikon (japán retek) és sansai, azaz vadon termő növény. Ezt egy, az előző hegyi növényekből készült tempura követte. Érdekes -és nagyon helyes-, hogy itt nincs az éttermek étlapján desszert. Az egy külön fogalom. Külön étkezés. De Adrián nagyon vágyott volna valami édességre. Szakácsunk felvette a már jól ismert "Nem tudok nemet mondani" arckifejezést, és addig törte a fejét, hogy végül csak megszületett valami: a dango. Ez egy rizslisztből készülő kis gombóc, amihez édes szójaszószos öntet dukál. (Az augusztusi Tv Paprikában van is egy recept ehhez az édességhez)

Itt kóstoltuk egyébként a doburoku-t is.

Vacsoránk végeztével ajándékot is kaptunk: a tono-i kappa-k ma is vigyázzák szobánk nyugalmát.
Tono-ból Atago-ba (a térképen 'B' pont) haladtunk tovább, ahol kemping szállást reméltünk. Ez kissé komplikált volt. Először is csak kerülővel, Sendai-on át jutottunk Atagoba. De a térségben csak itt volt kemping jelezve. Elvonatoztunk a tengerparti kis városkába, majd a kedves útbaigazítást követően neki indultunk a kijelölt iránynak. Egy jó 5-8 km gyaloglás után már szürkületben találtunk rá a dombtetőn elhelyezkedő, kalandparkként kialakított kempingbe, ahol egy teremtett lelket nem találtunk. Kissé félelmetes is volt. Az egyértelmű volt, hogy ez a kemping nem ingyenes, de kinek szóljunk? Kinek fizessünk? Sehol senki.
Felvertük a sátrat egy mosdó és egy sütögető közelében, majd elindultunk megkeresni az állítólag közelben lévő közfürdőt. Le a hegyről, fel a hegy másik oldalára és végre megvan! De megint csak sehol senki. Több épületet is találtunk, aztán egy szanatórium szerűségben végre útba igazítottak minket és következhetett a jól megérdemelt tisztálkodás. A közfürdő kicsit más mint az onsen. Nem annyira ünnepélyes, szertartásos. Kicsit uszoda hangulat van, de minden ugyanolyan tiszta, rendezett.
Már vak sötétben botorkáltunk vissza a sátorhoz, a fejlámpákat csak végszülség esetén használtuk. A vacsihoz szépen bevonultunk a világítással felszerelt nyitott grillező építménybe.  Kis tüzet raktunk, a késői időpont ellenére zöld teát főztünk és a jól bevált fóliás módszerrel padlizsánt, paprikát, hagymát sütöttünk egy kis sajttal a tetején. A lakto-vegetáriánusok egyébként sajt ügyben ne várjanak sokat, mert szegényes a felhozatal. Kár is lenne bajlódni ezzel, annyi más finomság van itt.

Kész a vacsi!

Reggel egy ilyen helyen ébredtünk. Elgyötörtek lehettünk, mert ezen a reggelen aludtunk legtovább. Előkerült a gondnok is, így nem kellett tovább aggódnunk a potyázásért.

Szerettem ezeket a reggeleket a kis tábori gázforralóval, könnyű reggelivel -mint gyümölcs és jelen esetben rizskréker- a vadidegen szabadban. Jó ismeretlennek lenni. Valahogy mégis mindig otthon éreztük magunkat. Szándékosan nem idegent írok, mert egy pillanatra sem éreztem magam idegennek. Vándorok voltunk, vagyunk.

Ebből a táborból is tettünk néhány csillagtúrát Hiraizumi-ba és Matsushimába. 

Hiraizumi-ban a Motsu-ji egy templom-komplexum volt valamikor. Ma már csak romjai illetve újabb építményei, csodás japán és sziklakertje látható. 

Itt látogattuk meg a Chuson-ji-t, mely templom kincseivel a Nemzeti Örökség részét képezi. A templomhoz vezető utat cédrusok és számtalan sok szentély övezi.

A szentélyek különböző természeti isteneknek állíttattak. Amindenhol találkozhatunk ilyen, és ehhez hasonló utakkal, melyek önmagunk megtisztítására szolgálnak a szentélybe, templomba lépés előtt. Jobb kezünkbe véve a kis nyeles edény a csap alű tartva megtöltjük, majd bal tenyerünkbe öntünk egy keveset, ezzel öblítjük ki a szájüregünket. Ezután léphetünk be az épületbe. Ezt a szertartást -mely csupán megfigyelésen alapszik, de talán nem sokat tévedek- igyekeztem magam is mindig végre hajtani. Egyébként is nagyon szeretem a kutakat.

Folytatás következik...