2011. március 11., péntek

SALÁTÁK ÉDESEN ÉS KESERŰN

Megkezdődött a böjti időszak, a héten próbáltam ráhangolódni testi -lelki megújulásra. Tegnap este még történt egy kis kilengés baráti körben, de ez nem okoz nehézséget a böjti startban. Már említettem, hogy idén igazán a magam személyére szabott módon fogok böjtölni. Egy- két héten keresztül csak zöldséget és gyümölcsöt fogok fogyasztani magvak, olajok nélkül, a gabonákat is elfelejtem egy időre. A nyersesség lesz a cél, de ha valamit enyhén párolva kívánnék majd inkább, akkor abból nem csinálok majd gondot. Ezután majd csak sűrű, majd híg leveket szeretnék fogyasztani, aztán vissza a szilárd zöldség gyümölcsre. De igazából az ösztöneimre bízom most magam, ahogyan jönnek majd a dolgok. Igazából most nem érzem annyira égetőnek a böjtöt, ezért nem tervezek szigorú vízkúrát, majd meglátom, hogyan alakul. Hogyan állok lelkileg, mire van kapacitásom és kedvem.
A ráhangolódás jegyében készült ez a két saláta a héten, az egyiket a TV Paprika márciusi száma ihlette, csak én nyersre "fordítottam" a magazinban szereplő cékla salátát. Egyébként a jelenlegi számban olvasható egy cikk a nyers étkezésről -elég felszínes-, és néhány recept is.

Narancsos cékla saláta:
2 adaghoz

2-3 cékla mérettől függően
1 narancs héja
1/2 naracs leve
fenyőmag
Himalája só
mandarinos extraszűz olívaolaj

Ez egy édeskés ízvilágú saláta, nagyon finom.



Emellé készítettem egy kesernyés, savanykás salit is:
1 db retek
1 db kaliforniai paprika
néhány levél radicchio
citromlé
reszelt citromhéj
friss gyömbér
tökmagolaj
Himalája só


Én nagyon szeretem a keserű ízt (ld kávémánia), és ezt a radicchio-t most Olaszországból hurcoltam hazáig az illatos naranccsal együtt.Az olajat pedig itt vettem.

1 megjegyzés:

Szamóca írta...

De jó, akkor idén megint hasonlóképpen böjtölünk. :-)
Én a 811-be vágtam bele és ezt terveztem a böjti időszakra.
Sok sikert neked!