2010. március 25., csütörtök

BÖJT ELŐTT

Lassan eljön a böjt ideje... Pénteken kezdjük Szamócával az egy hetes léböjtöt. Tulajdonképpen már az egész hét ennek jegyében telik egyrészt a lelki felkészülést illetően, illetve lassan csökkenek és egyszerűsödnek az étkezések. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de az ilyen hosszabb böjtökre nekem sok időbe telik a rákészülés.
Először is el kell jönnie a megfelelő Időnek. Ezt valami belső súgó hozza tudtomra (A pontos dátum kitűzését most Szamóca súgta meg:) ) Ezután elkezdődhet a felkészülés. Lassan megtervezem -hozzávetőlegesen-, hogy mivel is telnek majd a napjaim, összeírom mire van szükségem, bevásárlás, könyv előkészítés. Könyvet különös gonddal igyekszem választani, valami olyat, amiről úgy gondolom, hogy nagyon intenzíven szeretném magamévá tenni tartalmát, illetve természetesen beleillik a böjti hangulatba. Néhány böjtös könyv is előkerül.
A tevékenységektől való tényleges elvonulás okozhat esetleg problémát, de valahogy mindig megoldódik ez a kérdés is. Most a páromnak lehetek nagyon hálás, hogy elenged a munkából, és csak minimális papírmunkát fogok elvégezni.
Várom az elengedést, a kiürülést testileg és lelkileg, a tavaszi sétákat Berta kutyával! S bár ez pl. most is megvan, de péntektől átváltozik majd egy kicsit minden tevékenység. Várom az elmélyülést, a kibontakozást a bezárkozás közepette...

Ma reggel megtripláztam a zöldturmixunk adagját -természetesen a hétfői Boutenko előadás hatására-, így lett 1 1/2-2 liter. Ez tartalmazott: sóskát, petrezselymet, madársalátát, karalábézöldet, 2 szem datolyát és két kicsi rozmaringos húsvéti almát ( ezt hétvégén Kőszegen vásároltuk az utcán, ahol mindenféle volt kirakva becsület kassza alapon). Meglepődtem, finom volt!
Ebédre káposzta salátát készítettem: csíkokra vágott fejes káposztához citrom levét és húsát, kevés sót, olíva olajat és kipattogtatott köményt adok, hagyom kissé összeesni. Ehhez néhány szem törökmogyorót ettünk. (Azért délután ettem egy péksütit:( )
Vacsora pedig ez a bizarr külsejű brokkoli saláta készült:



brokkoli
paradicsom
zellerzöld

az öntethez:
1 db avokádó
1 tk miso
zellerzöld
lilahagyma
1/2 citrom
Ezeket összeturmixoljuk

A tetejére pattogatott quinoa
Az öntet egy kicsit csípős lett a hagymától. Ettem hozzá még egy kis puffasztott rizs szeletet. Még egy nap... Egyre izgatottabb vagyok!

2 megjegyzés:

Szamóca írta...

Norka, én is nagyon izgatott vagyok már! Még sosem vártam böjtöt ennyire, mint most!
Nagyon finom dolgokat eszegetsz ám így az utolsó napokban! :-)
Ja, és én is benyomtam tegnap több, mint egy liter zöldturmixot és nagyon jólesett.
Sőt, hihetetlen, de ma munkába indulás előtt a férjem azzal keltett, hogy csináljak neki is olyan zöld trutyit! Mégiscsak érdemes volt elvinnem őt is az előadásra.

Annipanni írta...

Hűűűűűűűű.... tisztára bizsergek ám! Remélem majd mindent leírtok, hogy miként böjtöltök! Én pont ma határoztam el, hogy böjtöt kell tartanom... De fogalmam sincs hogyan kezdjek hozzá, nincs mégy gyümölcscentrifugám és nem tudom el tudok-e vonulni a világtól (bár nagyon nagyon erős késztetést érzek rá). Most hogy így olvastam a bejegyzésed Norka, most már tudom, hogy nekem is ezt kell tennem... valahogy meg kell oldanom, hogy böjtölni tudjak!

És majd írok Neked egy mailt, mert már érik :))) Ja igen, nekem is volt egy vizslám, úgy imádtam!

Drukk a böjthöz!