2010. március 11., csütörtök

DUPLA DÍJ! -KÖSZÖNÖM



Nagyon meglepődtem, hogy pár nap eltéréssel két díjat is kaptam. Vehetem beavatásnak? Drága Gitta és Szamóca, ne haragudjatok, hogy közös kereteken belül írok köszönetet ill. teszek eleget a kötelezettségeknek, de talán ki tudlak engesztelni titeket a közeljövőben induló kis bejegyzés sorozatommal! :)). Nagyon köszönöm nektek a díjakat!!!

[20100301.01kreatbloggerdij.jpg]
[kreativbloggeraward1.jpg]
A díjjal járó kötelezettségek:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról



7 dolog magamról? Igyekszem mértéket tartani, mert néha a végletek embere vagyok. Vagy túl szűkszavú, vagy pedig elveszek a részletekben, és nem bírom abbahagyni. Hoppá! Ez az első dolog!

2.Csak hogy témánál maradjunk: ez az étkezés dolog nálam egy soha véget nem érő folyamat. Gyerekkoromban nagy húsfogyasztó voltam, aztán a középiskola alatt egyre kevésbé ettem azt meg. Heti 1-2 alkalommal, és azt számon is tartottam. Hozzáteszem, vendéglátó suliba jártam és nem éppen korszerű ételek készültek ott akkoriban. Édesanyám ellenben egyre inkább a reform dolgokat próbálgatta a konyhában (száműzte az olajsütőt, jöttek a saláták stb.). Még hosszú évekig tartott a dolog, mivel szakmám révén azért csak megkóstoltam bizonyos dolgokat. De ez a kóstolás pusztán szakmai célú volt. Külön választottam a saját táplálkozásomtól. Olykor-olykor megettem egy kis halat, nosztalgiáztam egy szelet érlelt sonkával.
Kb. 2éve találkoztam a Ph csoda című könyvvel, ami nagy ébresztő pofont jelentett számomra. Addig el sem tudtam képzelni, hogy sajtok, tej, bor és társai nélkül éljek. És ahogy a zöld lötyit elkezdtem inni, tényleg megváltozott az életem! Egyszerűen nem kívántam az addig imádott élelmiszereket. Ez az életem egyéb szegmenseire is hatást gyakorolt, hisz' addig olyan körökben forogtam, ahol a csúcsgasztronómia volt a főtéma. Fájdalmasan ment először, de mára már könnyebben engedem el, tovább léptem. Illetve a jövőmet a meglévő tudás és az új tapasztalatok ötvözésében látom.
Tavalyi japán túránk párommal azonban még egy olyan esemény volt, amiről úgy gondoltam, része a gasztronómia, ezért mindent beengedek a testembe, de el is engedem ezeket. Meg nem bántam, de néha nehéz volt élő ételt találni. Hihetetlen, igaz? De ezekről az élményekről majd később. 
Ma a vegán életmódhoz állok már egészen közel, de még becsúszik egy-egy tejtermék. Tojás nyomokban, de nagyon kerülöm. Nem is szeretem. Következő állomás, a távolban pedig a friss élő ételek fogyasztása lehetőleg az ételek nagy arányában. (Mondjuk ez már most is így van :)  )
Mára azonban a természet védelme és harmóniája is szerepet játszik döntéseimben

 Elnézést, a hosszú 2-es pontért! A többiben behozom, vagy próbálom.

3. Imádom a kávét! Elnézést, ha sokkolóan hat, de ez még nem múlt el. Na jó, abszinens sem vagyok teljesen, de már nem esik jól, a bor is ritkán, néhány korty erejéig. De ezeket mind valahogy másként tekintem. De ez egy másik történet lesz. Mindenesetre a lényeg a minőség. 

4. Lételemem a természet. Túra, séta, beszívni a friss levegőt, csodálni a felhőket, bogyókat, gyógynövényeket gyűjteni...

5.Másik lételemem a jóga! De jöhet a futás, kerékpár, úszás, sízés...

6.Nagyon szeretek beszélgetni, "világot megváltani" baráti körben. Gyerekkoromban magamnak való voltam, egyedül szerettem játszani, elvoltam. Félénken, egymagam. De az elmúlt évek alatt valahogy kinyíltam. Kiváncsi vagyok mindenre és mindenkire!

7. Az utazás is nagy szerelmem! Hála édesapámnak, aki rengeteg helyre elvitt gyerekként, és később is eljuttatott távoli országokba, gyönyörű Paradicsomokba. Szerencsére (ill. ez nem szerencse kérdése) édes párom is bolygó hollandi. Nehezen tudunk egy helyben maradni. Szeretek elvegyülni, belelátni más népek életébe. Mennyire mások azonosságukban. Hisz mind csak emberek vagyunk. Jó belenézni "idegenek" szemébe, és ugyanazt az életet adó szikrát felfedezni, és akkor elmosolyodni...

Jöjjön a díjkiosztás:

Itt két díj szerepel, így arra gondoltam, hogy mindenki válasszon, melyik szimpatikusabb neki.

1. Nem tudom lehet-e külföldi blogot díjazni, de én mégis szeretnék egyet Averie-nek adni. Nem azért, mert nincs elég izgalmas magyar blog, de az övére elég hamar ráakadtam, és imádom olvasni. Energikus, változatos, egyszerűen csak úgy süt a vibráló egyénisége a képernyőn keresztül. 
Magyarok között kicsit gondban vagyok, mert kevésre jut idő. De lássuk csak:
2..Szabó Gábor blogja nagyon tetszik, sok hasznos infóval.
3.Napmátka oldala gyönyörű dolgokkal van teli! Gyakori vendég leszek!
Elnézést kell kérnem, de itt most megállok! Nem szeretném elkapkodni, sok blogot díjaznék még azok közül, akiket jelenleg olvasok, de ők már mind megkapták ezeket a díjakat, többszörösen. Gondolom a lényeg inkább az, hogy minél több új oldalt megismerjünk, megismertessünk másokkal Ez a megtorpanás inkább arra sarkall, hogy kutakodjak még. Úgy látszik, kicsit elakadtam a böngészéssel. És ha van rá lehetőség, esetleg később továbbítanám a többi díjat.


3 megjegyzés:

Szamóca írta...

Engem ki tudtál engesztelni a Japán beszámolóval! ;-)
Nekem nagyon tetszik!

Annipanni írta...

Gratulálok a díjhoz!! Nagyon tetszett a 7 pont Rólad! Nekem is nagy szerelmem a jóga, a síelés és az úszás is most már :D Én meg a csokiért vagyok oda, de nagyon...

erős ildikó írta...

Köszönöm szépen! Én is szívesen jövök Hozzád!