2010. január 3., vasárnap

ONIGIRI


Ez az étel végig kísérte 2 hónapos japán túránkat.
Már az első napokban kiszúrtuk egy tókiói "kisközért" hűtőpolcán ezt az elsőre furcsának tűnő csemegét, de kíváncsiságunk és pénztárcánk erős nyomására próbavásárlást tettünk. A szupermarketekben általában háromszög formában, különféle töltelékkel -a savanyúságtól a halikrán át a marhahúsosig- kapható rizs - snack valamilyen módon a szendvics szerepét hivatott betölteni. Természetesen jóval egészségesebb formája ez a reggeli, gyorsan, akár útközben is elfogyasztható nyugati variációknak. Ha szupermarket helyett a piacnak nevezett kánaánt választjuk, ahol -tulajdonképpen egy zárt helyen, általában áruházak alagsorában kialakított- minden érzéket gyönyörködtető standokon válogathatunk. Itt már megtalálható a klasszikus gömbölyű forma. Az alapanyagul szolgáló rizs is variálható: barnával, fűszerekkel stb. Egyszerűségétől válik nagyszerűvé.
Azt szeretem a japán konyhában, hogy más ázsiai konyhákkal ellentétben (amiket egyébként szintén nagyon szeretek, de inkább ott helyben sem mint a plázák gyorsétterem során), hogy az ételeket pusztán saját, natúr ízükben is élvezhetjük. Nem kell elfedni az ételt erős fűszerekkel. És valahogyan ez a tiszta íz minket is kitisztít. Tisztábban érzékelünk, letisztulnak a dolgok körülöttünk és bennünk egyaránt. Vannak természetesen fűszeresebb fogások is, de nagyon jellemzőek a pusztán néhány alapanyagból álló, teljesen naturális ételek. Így minden kiélesedik előttünk. Hangsúlyt kapnak az egyszerű dolgok is. Számomra a tea szertartása is része ennek a világlátásnak? életmódnak? hitvallásnak? De azt hiszem ezt nem lehet megfogalmazni. Ezt élni kell. Ez egyfajta út.
Ez az egszerű étel is hasonló élményeket képes nyújtani. Nagyon könnyű elkészíteni. Remek reggeli, vagy uzsonna lehet akár kirándulásokra is.


Hozzávalok 6-8 db-hoz:

1/2 kg japán rizs
6-8 db nori csík
Himalája só
4 dkg szezámmag

Töltelékhez:

1 db lila hagyma
extra szűz oliva olaj
2 cl citromlé
zeller zöld
koriander zöld

Elkészítés:

A rizst megmossuk, majd megfőzzük tisztított vízben, a szokásosnál lehet egy picit ragacsosabb, de ne főzzük túl puhára. Fontos a tisztított víz, vagy pí víz, mert kiemeli az ételek valódi ízét. Azonkívül, hogy nincsenek olyan egészségre káros hatásai mint a csapvíznek, lágysága révén nem okoz negatív érzékszervi változásokat az adott ételen, italon (a teánál is rendkívül fontos tényező a víz minősége). A sóval bánjunk óvatosan, hagyjuk meg a rizs tiszta ízét. Pirítani nem kell! A szezámmagot egy serpenyőben zsiradék hozzáadása nélkül pirítsuk meg. Figyeljünk arra, hogy amint egy kis színt kap, azonnal vegyük le a tűzről, és öntsük egy tányérra, mert nagyon könnyen megéghet.
A töltelékhez aprítsuk fel a megpucolt hagymát, a zöldeket. Ezeket keverjük össze a többi hozzávalóval.
Ha a rizs eléggé meghűlt ahhoz, hogy kézzel formázhassuk, keverjük bele a szezámmagot, majd nedves kézzel formáljunk belőle gömböket, kb 10 cm átmérővel. Ehy ujjunkkal fúrjunk a közepébe lyukat, majd ide tömjünk annyi tölteléket, amennyitől még vissza tudjuk zárni a nyílást a rizzsel. A gombócokat tekerjük bele egy-egy nori csíkba. Ez a langyos rizstől és annak nedvességétől megpuhul, szépen ráfekszik a golyóra, de a végeit azért nedves kézzel bekenhetjük, a biztos siker érdekében.
Itadakimas!

Nincsenek megjegyzések: